
Nem engedi a titkosszolgálat, hogy a 444 a Szijjártó Péter luxusyachtozását megörökítő fotóst küldje a pápalátogatás nyilvános programjára
A Nemzeti Információs Központ szerint Németh Dániel jelenléte nemzetbiztonsági kockázat lenne.

A Nemzeti Információs Központ szerint Németh Dániel jelenléte nemzetbiztonsági kockázat lenne.

A Médiatanács hét, a magyarországi Disney+ streamingszolgáltató kínálatában elérhető film vizsgálata során is azt állapította meg, hogy a tartalmak közzététele nem a magyar jogszabályoknak megfelelően történt. A Disney+ szolgáltatójára a holland médiajog vonatkozik.

Az új műsor minden hétköznap látható lesz az RTL-en.

Komoly munkahelyi feszültségeket állapított meg a 444-nél indult vizsgálat, majd azonali hatállyal átszervezték a működést, de elbocsátásra nem került sor.

A Media1 információi szerint az Indamedia egyik volt fontos vezetője az RTL Magyarországhoz igazolt.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a továbbiakban online közli a bűnügyi híreket.

Több országban is terjeszkedni készül a Michaeli, Schwartz & Brit Media, mely tavaly ugyan bezárta a 168 Óra című hetilapot és a Pesti Hírlapot, de Milkovics Pál vezérigazgató szerint az ELLE magazin és a Cosmopolitan licencmárkáik sikeresek, ezért is döntöttek most a külföldi terjeszkedés mellett.

Németh S. Szilárd, az ATV Zrt. vezérigazgatója a Siófokon zajló kétnapos médiakonferencián a Géniusz című műsorral kapcsolatban, valamint a hozzá kapcsolódó Naphíre nevű bulvárportállal kapcsolatban is fontos bejelentést tett. Kiderült más is.

Jön például a Mellékhatás 3. évada, és néhány más újdonságot is bejelentett Kolosi Péter.

Rengeteg új műsort jelentett be Fischer Gábor programigazgató néhány perccel ezelőtt a siófoki médiakonferencián. A cél immáron nem a piacvezető pozíció megszerzése (ez ugyanis már teljesült nemrég), hanem hogy megtartsák az immáron több mint fél éve meglévő vezető helyüket a nézők figyelméért folytatott harcban, illetve még jobban meg akarják verni az RTL-t.