Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere, valamint Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Budapesten 2021-ben.

Végrehajtó kopogtathat Szijjártó minisztériumában – a 444 indította az eljárást

Miután a Külügyminisztérium jogerős bírósági ítélet ellenére sem adta ki a 444-nek, hogy kiket hívtak meg Szijjártó Péter külügyminiszter sajtótájékoztatóira, a lap végrehajtási eljárást kezdeményezett az intézmény ellen.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

„Atomtitkot nem őriznek annyira, mint a Külügyminisztérium azt az információt, hogy kiket hívnak meg Szijjártó Péter sajtótájékoztatóira” – ezzel a megjegyzéssel kezdődik az a cikk, amelyet a 444 tett közzé arról, hogy végrehajtást kezdeményezett a Szijjártó Péter vezette szaktárca ellen.

Az ügy előzménye, hogy a 444 részt kívánt venni a Külügyminisztérium sajtóeseményén, de miután erre nem volt lehetőségük, megkérdezték, kik mehetnek egyáltalán Szijjártó sajtóeseményeire. Mivel a kérdésre nem kaptak választ, közérdekű adatigényléssel kikérték a sajtótájékoztatókra meghívottak és az azon résztvevők listáját. Csakhogy a minisztérium megtagadta a kért adatok átadását, pert indított a 444 az információszabadsághoz fűződő jogai korlátozása miatt. A lap ezt jogerősen is megnyerte, a bíróság kötelezte a Külügyminisztériumot, hogy adják ki a listát, de a minisztérium nem tett eleget az ítéletnek.

A lap ezt megelégelve döntött úgy, hogy bírósági végrehajtó kirendelését kéri.

Egyelőre itt tart az ügy, ami a 444 szerint azért érdekes, mert Szijjártó külföldön azt próbálja időnként elhitetni, hogy Magyarországon a média sokkal szabadabb, mint több nyugat-európai országban, az Orbán-kormány pedig úgymond biztosítja a sajtó szabadságát.

A 444 és a Külügyminisztérium közötti jogvita 2023 júliusában azzal kezdődött, hogy a Kormányinfón a lap egyik munkatársa egy külügyi témát érintő kérdést tett fel, mire Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentette:

„A külügyminisztert javaslom megkérdezni. (…) Rendszeresen tart sajtótájékoztatókat, ahol – ha jól követem a sajtót – rendszeresen kérdeznek is a jelenlévők. Tehát Szijjártó Pétert sok mindennel meg lehet vádolni, de azzal, hogy elmenekülne a sajtó elől, ezzel nem.”

A lap e javaslat döntött úgy, hogy megpróbál eljutni „a sajtó elől nem menekülő miniszter sajtótájékoztatóira”. Még aznap írtak a szaktárcának, hogy ugyan egy ideje nem hívják meg őket Szijjártó sajtóeseményeire, de a továbbiakban szeretnének ott lenni. Miután válasz nem érkezett, és sor került a szokott módon a 444 nélkül a következő sajtóeseményekre is, a lap kíváncsi lett, hogy egyáltalán kik vesznek részt ezeken. A minisztériummal folytatott féléves, teljesen egyoldalú kommunikációt megunva 2023. december 3-án fordult Haszán Zoltán, a lap újságírója közérdekű adatigényléssel a tárcához, arról érdeklődve, hogy mely szerkesztőségeknek küldenek ki meghívókat, és kik vesznek részt Szijjártó budapesti és brüsszeli sajtótájékoztatóin.

A lap szerint ezek a válaszok közelebb vinnének ahhoz, hogy mekkora szabadságot biztosít a kormány a kérdezésre és – a közmédia, a HírTV, a Magyar Nemzet, az ATV (Csuhaj Ildikó) alkotta – kiváltságosokon kívül még kik lehetnek jelen.

A 444 újságírója úgy fogalmaz, hogy „miközben Szijjártóék az előszűrt újságírókkal megtartott »sajtótájékoztatókon« sem kockáztatnak, az események lebonyolítása is garancia arra, hogy megkerülhetőek legyenek az érdemi válaszok. A Szijjártó és a vendége által elmondott udvariassági körök után hangzik el, hogy »a sajtó munkatársainak most lehetősége nyílik kérdezni a miniszterektől». Ha vannak kérdések, azokat egybegyűjtik, aztán Szijjártó úgy válaszol ezekre, ahogy neki tetszik, visszakérdezésre nincs lehetőség”.

A közérdekű adatigénylésre a 444 nem a meghívott és megjelenő szerkesztőségek listáját küldték el Szijjártóék, hanem egy általános szöveggel próbálták kikerülni a kérdést:

„Minden sajtótájékoztató esetén – itthon és külföldön – gondoskodunk arról, hogy minden újságíró élőben követhesse az eseményeket, s utána is korlátlanul, teljes egészében hozzáférhessenek a vonatkozó tartalmakhoz.”

Vagyis megnézhetik az újságírók a Facebook Live-ot, nem is csak egyszer, hanem ahányszor a kedvük tartja, csak épp nincs lehetőségük kérdezni a minisztert. Ami pedig a közadatigénylést illeti, abból nem derül ki, hogy konkrétan kik lehettek jelen.

A lap beszámolója szerint a végül az adatigénylés nem teljesítése miatt indult perben a minisztérium időrendben a következő érvekkel próbálkozott:

  • Nem is közérdekű adat
  • Nincsenek is meg, mert nem kell megőrizni azokat
  • Lehet, hogy őrizni kellett volna, de hát töröltük
  • Személyes adat
  • Nincs nyilvántartás a sajtótájékoztatókra meghívottakról és a résztvevőkről

A Fővárosi Törvényszék azonban 2024 februárjában elsőfokon, majd a Fővárosi Ítélőtábla 2024 szeptemberben másodfokon is úgy döntött, hogy a minisztériumnak ki kell adnia a kért adatokat. A külügy ezt követően a Kúriához fordult felülvizsgálati kérelemmel, de 2025 januárjában a legfőbb bírói grémium sem a titkolózó minisztériumnak adott igazat.

A lap ezek után ügyvédjével felszólításokat küldött az ítéletben foglaltak teljesítésére, de hiába. Ezt követően döntött úgy a felperes szerkesztőség, hogy bírósági végrehajtást kezdeményeznek az ítélet végrehajtása érdekében. A 444 azt reméli, hogy a végrehajtási eljárás végén talán egyszer kiderülhet a 2023-ban feltett kérdéseikre a válasz, kik is kérdezhetik Szijjártó Pétert.

Mint arról a Media1 korábban beszámolt, a Külügyminisztérium korábban még nem volt szívbajos újságírókra vonatkozó adatok esetén: különböző újságírók utazásaira vonatkozó adatgyűjtést végzett, amiből szép kis botrány kerekedett.

 

Szijjártó rokonai az RTL új partnerei – egyre több NER-es szál a csatornánál

Igazoltatták a 444 riporterét és átvizsgálták a táskáját, mert lefotózta a Külügyminisztérium előtt az aszfaltot

Magyar újságírók utazásairól végzett adatgyűjtést a Külügyminisztérium

Újságírókra vonatkozó kormányzati adatgyűjtés: Szijjártó Péter válaszát várja a MÚOSZ

Az RTL nem lát abban kivetnivalót, hogy leszerződött Szijjártó rokonaival

Nagy Testvér a Külügyminisztériumban: feljelentik Szijjártó Péter minisztériumát az újságírókra vonatkozó adatgyűjtés miatt

A médiát hibáztatja a Külügyminisztérium amiért szexista megjegyzéseket lehetett hallani a tárca élő közvetítésében

Klubrádió: nem kapott meghívót a magyar sajtó egy jelentős része a péntek esti magyar-francia külügyminiszteri sajtótájékoztatóra

Nem engedi a titkosszolgálat, hogy a 444 a Szijjártó Péter luxusyachtozását megörökítő fotóst küldje a pápalátogatás nyilvános programjára

Szijjártó Péter eligazítást tartott a Megafon „harcosainak”

A Külügyminisztérium fizette Szöllősi György 35 külföldi útját az elmúlt években

Médiatulajdonos lett a Szijjártó Pétert jachtoztató Szíjj László építőipari nagyvállalkozó

Együtt yachtozott Szijjártóval a Lady MRD-on a plakátrongálás szervezője

Fontos információt titkolt el az MTI Szijjártó Péter kapcsán

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője az első sorból figyelte Szijjártó Péter eligazítását a Fidesz-közeli véleményvezéreket pénzzel támogató Megafon Központ rendezvényén

A szombathelyi rádiót és hírportált üzemeltető cég fizette Szijjártó Péter helyi kampányeseményének a terembérletét

Szijjártó azt állítja, senkit sem figyelhettek meg az újságírói munkája miatt

Kiemelkedően alákérdezős interjút készített a magyar TV2 Csoporthoz tartozó szlovén Planet TV Szijjártó Péterrel

Megkérdeztük, hová tűnt az Indexről a Szijjártó Pétert kritizáló hír, ami óriásit futott a hírgyűjtőkön

Az egész nyugat-európai sajtót hazugsággal vádolja Szijjártó Péter

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere, valamint Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Budapesten 2021-ben. Fotó: Szijjártó Péter / Facebook.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások