Az Átlátszó szerint a Fenyő-ügy (a Fenyő János médiavállalkozó elleni gyilkosság) perében február 1-jén, csütörtökön Portik Tamás hosszan beszélt az utolsó szó jogán, és sok mindenről szót ejtett a Fővárosi Törvényszéken. Arról az MTI is beszámolt, hogy Portik a bíróságon elmondta, hogy szerinte alaptalan az ügyészség összes vádpontja, és neki nincs köze sem a merénylethez, sem annak megszervezéséhez, és hogy a vád főképp hamis tanúvallomásokon alapul, ugyanakkor az őt esetleg mentő tanúkat nem hallgatta meg a bíróság. Portik Tamás úgy vélekedett az MTI tudósítása szerint, hogy a rendőrség vezetésében valakik elérték, hogy szinte az összes, a kilencvenes években elkövetett leszámolásos ügyet vele hozzák kapcsolatba, ezért szerepel terheltként több büntetőeljárásban is. Portik állítása szerint nem vehetett részt az 1998. február 11-én elkövetett merénylet előkészületeiben sem, mert az azt megelőző év tavaszán a családjával az Egyesült Államokba utazott, ahol huzamosabb ideig tartózkodtak.
És ami az MTI tudósításából már kimaradt
Az Átlátszó szerint az állami hírügynökség, az MTI azt már nem közölte, hogy Portik a tőle kért sajtóinterjúk büntetés-végrehajtás általi megtiltására is kitért a bíróság előtti beszédében.
A többes szám azért indokolt, mivel Portik szerint ugyanis két ilyen interjú volt: az Átlátszó és a Magyar Nemzet egy-egy újságírója adott be interjúkérelmet. Amelyeknek helyt is adott a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Portik Tamás részben elkészült interjúkról beszélt, amelyek azonban végül nem jelenhettek meg, mert a BVOP ezt megakadályozta.
A BVOP hazudott
Portik beszédében arra, hogy a börtönparancsnokság indoklása szerint úgymond technikai okok miatt kellett félbeszakítani az átlátszós interjút, azt mondta, ez szemenszedett hazugság. Amit Portik mondott, egyébként teljesen egybevág azzal, amit Papp László Tamás, az Átlátszó újságírója, a félbeszakított Portik-interjú készítője is nyilatkozott korábban a Media1-nek, hogy a Portikkal készülő interjúja alatt a leállítás alatt semmiféle műszaki, technikai hiba nem lépett fel, tehát a BVOP hazudik. Az ügyben egyébként az Átlátszó a sajtószabadsághoz fűződő jogainak megsértése miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. (A Portik-interjút még részben sem közölhette a lap, mert a BVOP ezt megakadályozta.)
Az eddig nem volt ismert, hogy Portik Tamás a Magyar Nemzetnek is interjút adott és azt letiltották
Míg az Átlátszónak adott Portik-interjú megszakításáról és beszélgetés közlésének cenzúrájáról a sajtóban már sok szó esett, a fideszes médiaholdinghoz tartozó Magyar Nemzetnek adott Portik-interjúról, illetve annak a börtönparancsnokság általi elutasításáról csak a Fővárosi Törvényszéken lehetett hallani először, Portik utolsó szó jogán elmondott beszédéből.
Az Átlátszó megkereste az ügyben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságát és azt kérdezték:
- Mikor készített interjút a Magyar Nemzet újságírója Portik Tamással?
- Azt az interjút is félbeszakították-e? Vagy az elkészülhetett, csak a közlését utasította el a büntetés-végrehajtás? Mivel indokolták ezt? Mi volt az elutasító döntésük oka?
- Volt-e a Magyar Nemzetben való interjúközlés elutasítása miatt a fogvatartott, az interjúalany, Portik Tamás részéről jogorvoslati eljárás? Ha igen, milyen eredménnyel járt?
A BVOP Kommunikációs Főosztálya érdemi válaszok helyett csupán egy mondatos kitérő választ adott:
„Tájékoztatjuk, hogy a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, bármely fogvatartottal kapcsolatba hozható valamennyi adat, információ bűnügyi személyes adat, így a hatályos jogi szabályozás nem ad lehetőséget válaszadásra konkrét személyre, eseményre vonatkozó kérdések tekintetében.”
A BVOP-n kívül a Magyar Nemzet is hallgat a cenzúra ügyében
Az interjúról, valamint annak körülményeiről kérdéseket küldött az Átlátszó a Magyar Nemzet e-mail címére, és Néző Lászlót, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét is keresték. Egyebek közt azt tudakolták: fordult-e az interjúkészítő, illetve a Magyar Nemzet jogorvoslati, vizsgálati kérelemmel az illetékesek felé, úgy, ahogy ezt az Átlátszó újságírója megtette a Legfőbb Ügyészségen, az ügy kivizsgálását kérve? Az Átlátszó a kormánypárti sajtóterméktől is megkérdezte, miért nem jelenhetett meg a Portik Tamással készített interjú. Rákérdeztek arra is, hogy a Magyar Nemzet az Átlátszóval ellentétben miért nem adott hírt arról, hogy a Portik Tamással készített interjúja közlését megakadályozta a BVOP, de válasz nem érkezett.
A Magyar Nemzet egyébként az utolsó szó jogán mondott Portik-beszédnek nem is szentelt saját cikket. Az eseményről született, nevesített szerző nélküli írásuk az Index tudósításából idéz:
„Beszéde vége felé Portik egy interjút emlegetett, amelyet tavaly készített volna vele az Átlátszó, de annak lejátszását röviddel a kezdés előtt megszakították a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai. Emiatt ismét elfogultsággal vádolta meg a bíróságot, majd Pintér Sándor belügyminisztert kezdte el emlegetni. Végül az eljárást manipuláltnak nevezte, és ismételten a leállított interjú körülményeire tért ki. Ez egy kreálmány, koholmány! Engem folyamatosan gátolnak abban, hogy be tudjam bizonyítani az ártatlanságomat. Szerintem az ítélet már előre meg van írva! – fakadt ki, majd hozzátette: szerinte Pintér Sándor adta ki az utasítást, hogy őellene folyamatosan legyen érvényben valamilyen eljárás” – szól a Magyar Nemzetnek az Indextől átvett cikke, amiből az ugyanakkor kimaradt, hogy a beszédben elhangzottak szerint a Magyar Nemzet is akart interjút csinálni Portikkal, és nekik is megtiltották. Amit nyilván hozzátehettek volna az ezt ugyancsak nem említő eredeti Index-cikkhez, ha fontosnak gondolják.
Az Átlátszó cikke azzal a nyitva hagyott kérdéssel zárul: vajon mi lehet a Magyar Nemzet hallgatása mögött a magyarázat?!
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Újabb börtöninterjút tiltott meg az Átlátszónak a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága