fbpx

atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft.

Az Átlátszó szerkesztősége.

Gyakornoki programot indít az Átlátszó

Az idén szeptembertől 2023 májusáig tartó kilenc hónapos programra az ország minden részéről várják a 18 év feletti fiatalok, főiskolai és egyetemi hallgatók jelentkezését.

Skrabski Fruzsina és Bodoky Tamás

A cenzúrabotrány után most mégis interjút csinált a közmédia Skrabski Fruzsinával és Bodoky Tamással

Bodoky Tamással, az Átlátszó főszerkesztőjével kiegészülve pótinterjú készült az Áldozatok 2006 című, a 2006-os rendőri túlkapásokról szóló filmről abban a közmédiában, ahol korábban erre azért nem kerülhetett sor, mert Skrabski Fruzsina megemlítette, hogy Bodoky Tamással közösen dolgoztak a filmen, és Lánczi Tamás, a hirado.hu-t felügyelő igazgató ezek után már nem akarta, hogy megjelenjen a beszélgetés. Bodoky most 11 év után szólalhatott meg újra a közmédia egyik termékében.

Hont András

Megvan, hová igazol Hont András a HVG után

A HVG hetilap és a hvg.hu véleményrovatának volt rovatvezetője csatlakozik az Átlátszó csapatához, de a Spirit FM-en, az ATV egyik műsorában és a Jelen című lapnál is találkozhatnak majd vele azok, akik e médiumokat követik.

Németh Sándor, az ATV Zrt. többségi tulajdonosa, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze

Pert nyert az Átlátszó ellen a Hit Gyülekezete, de a lap felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához, mert hibásnak tartja az ítéletet

Korábban a Magyar Hang és Átlátszó több pert is megnyert a kisegyház ellen, de most a kisegyház nyert meg egy eljárást, ami miatt az Átlátszót helyreigazításra kötelezné a bíróság. Az Átlátszó jogásza azonban arról beszélt a Media1-nek, nem fogadják el a döntést, így a jogi csatározásnak a korábban az ATV-t tulajdonló kisegyház és az internetes lap között még közel sincs vége.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások