fbpx
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szónokol az ellenzék 2022.03.15-i nagygyűlésén

Márki-Zay Péter szerint börtönben, de legalábbis a médiától távol lenne a helye a közveszélyes álhíreket terjesztőknek

Kritikusan fogalmazott az ellenzéki politikus a kormánypárti médiaholding közveszélyes fake newsokat terjesztő munkatársai kapcsán egy héten megjelent interjúban.

Interjút adott csütörtökön a hvg360-nak Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az interjúban szóba került a kormánypárti médiaholding, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) (Mediaworks) is, mely az elvesztett bírósági ítéleteinek száma alapján nagyüzemben ontja ki magából a sok valótlanságot. A miniszterelnök-jelölt az erre vonatkozó kérdés kapcsán azt mondta, hogy amennyiben ő kerülne kormányra, elzárná a pénzcsapokat, hogy összeomoljon a „hazugsággyár”, és az eddig a KESMA-nak adott pénzt bent hagynák a közösben és hazugságok terjesztése helyett közcélokra használnák.

Hozzátette azt is, hogy egyúttal kiterjesztené az elszámoltatást a „KESMA-birodalom” tagjaira is. Mint kifejtette,

„aki közveszélyes rémhíreket terjeszt, annak börtönben a helye, vagy legalábbis távol a médiától”.

Nem csak a közveszélyes rémhírterjesztőket, de azokat is elszámoltatnák és börtönbe zárnák, akik „most lopott pénzből üzemeltetik a fideszes médiumokat”.

A közmédiát is szóba hozta

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölt megígérte továbbá, hogy a közmédiában felszámolják a hírhamisításokat, és nem csak KESMA-médiumok lesznek. Arra a kérdésre, hogy lesz-e esetleg egy saját KESMA-juk, Márki-Zay Péter azt mondta, hogy ők nem akarnak „goebbelsi propagandagépezetet” gründolni, hanem visszaadják a sajtó szabadságát.

A KESMA ügyeiről itt érhetők el korábbi írásaink, a közmédiás médiamanipulációkról itt találhatók korábbi anyagaink.

A Media1 a tavalyi ellenzéki előválasztás során Márki-Zay Pétert is megkérdezte arról, hogy mit kezdene a magyar médiahelyzettel, amennyiben hatalomra kerülne. Részletes válaszában a politikus egyebek mellett a tiszta versenyt hangsúlyozta: „az marad majd fent, aki valóban meg tudja szólítani az embereket, aki hitelesen tájékoztat”. Emellett kitért arra is, hogy a médiahatóságnak pártfüggetlennek kell lennie – a miniszterelnök-jelölt médiával kapcsolatos elképzeléseit ide kattintva tudja elolvasni teljes terjedelmében.

Arról is hírt adtunk, hogy szerdán felszólította Orbán Viktort és Márki-Zay Pétert a párizsi központú nemzetközi újságírói szervezet, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) a médiával, az információszabadsággal kapcsolatban. Az újságírói szervezet négy pontban fogalmazta meg, hogy mit kér a miniszterelnök-jelöltektől – egyik pontjuk épp a rémhírterjesztéssel volt kapcsolatos. Az RSF által tett felszólításról és négy pontjukról itt olvashatnak bővebben.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt szónokol az ellenzék 2022.03.15-i nagygyűlésén. Fotók: Malatinszky Dávid
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások