fbpx
Fővárosi Törvényszék

Visszautasítja a Klubrádió elnökének szavait az Országos Bírósági Hivatal

Arató András, a Klubrádió Zrt. többségi tulajdonosa és igazgatósági elnöke megkérdőjelezte a Fővárosi Törvényszék függetlenségét azután, hogy a médiaszolgáltató másodjára is pert vesztett a bíróságon, ezúttal azért, mert hibák voltak a vállalat a 92,9 MHz frekvencia hasznosítására vonatkozó pályázati ajánlatában, és mert a rádiót működtető cég több éve nem működik törvényesen. Erre reagált az OBH.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

„Amint azt az OBH elnöke már több alkalommal kijelentette, a bírósági ítéletek kritikája nem terjedhet ki a bíróságok függetlenségének kétségbevonására. A bíróságok elfogultságát sugalló, avagy kifejező állításoknak semmilyen ténybeli alapja nincs. Az OBH elnöke erre tekintettel a továbbiakban is visszautasít valamennyi olyan közéleti megnyilvánulást, ami a bíróságok politikai vagy más természetű elfogultságát sugallja. Amennyiben valamely peres fél nem ért egyet a bíróság döntésével, azzal szemben az eljárási törvények szerint jogorvoslati eljárást kezdeményezhet”

– ezt reagálta az Országos Bírósági Hivatal a pestisracok.hu azon kérdésére, mit gondolnak arról a nyilatkozatról, melyet Arató András, a Klubrádió Zrt. többségi tulajdonosa azután tett, hogy a rádió a héten pert vesztett a Fővárosi Törvényszéken a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ellen a Budapest FM 92,9 MHz közösségi rádiós pályázatból való kizárása, a pályázat eredménytelenné nyilvánítása kapcsán.

Arató a klubradio.hu-nak adott nyilatkozatában „pártszolgálatisággal” vádolta meg a bíróságot, miután a Fővárosi Törvényszék azt állapította meg, hogy a Klubrádió pályázata hibás volt, a médiaszolgáltató pályázati ajánlatában önellentmondások voltak egyes műsorok eredeti és megismételt időtartama között, ráadásul a rádiót működtető részvénytársaság törvényességét nem állították helyre a közösségi rádiós pályázat beadásáig.

Arató András, a Klubrádió elnöke az Újpest TV Korrekt című műsorában
Arató András, a Klubrádió elnöke az Újpest TV Korrekt című műsorában

A Klubrádió tulajdonosa a héten nem csak a bírósággal került konfrontációba, de mint a 168 Óra megírta, legalább egy újságíró, Ónody-Molnár Dóra kirúgatására irányuló telefonhívást is kezdeményezett Lakner Zoltán, a Jelen című hetilap főszerkesztője felé, aki azonban nem volt hajlandó megválni beosztottjától. Az újságírót azért támadta a jelenleg csak az interneten sugárzó rádió többségi tulajdonosa, mert hetente egyszer műsora van a 92,9 MHz frekvenciát ideiglenes, október végéig érvényes médiaszolgáltatás keretében használó Spirit FM-en. Arató lépése megosztotta a klubrádiósokat is, többen úgy vélik, ezzel Arató súlyos hibát követett el, de kiállt az újságíró mellett a Magyar Hang egyik ismert munkatársa és egy ellenzéki influenszer is. Arató András ezután egy nyilvános Facebook-bejegyzésben a témáról elsőként cikkező 168 Óra című lapot kezdte el támadni, amiért beszámolt az ügyről.

A Klubrádió médiaszolgáltatási jogosultsága idén február 14-én járt le, a kormánykritikus rádió február 15. óta csak az interneten sugároz. Az NMHH Médiatanácsa arra hivatkozva tagadta meg még tavaly az akkor még csak lejárófélben lévő médiaszolgáltatási jogosultság meghosszabbítását, hogy a „zebrás rádió” működése során szabálytalanságokat követett el, így pedig a médiatörvény alapján nincs mód velük a hosszabbításra. A Klubrádió ezt is támadta bíróságon, de a Fővárosi Törvényszék ez ügyben is a hatóságnak adott igazat még február elején, mivel a médiatörvény kimondja, hogy már két azonos büntetés esetén sem jár a rádiós licenc hosszabbítása, ráadásul a két büntetés jogosságát a Klubrádió nem támadta bíróságon, így azok jogerőre emelkedtek. A Klubrádió a hosszabbítás elutasításával kapcsolatos törvényszéki döntés ellen is fellebbezett, de egyelőre még nem tudni, hogy a magasabb szintű bíróság hogyan dönt.

Egyébként nem lehetetlen bíróságokon pert nyerni az NMHH Médiatanácsa ellen, a napokban például a Kúria a Budaörs Rádiónak adott igazat a Médiatanács elleni perben, így ők visszatérhetnek az éterbe. A Klubrádió pályázatának ügyében azonban a Fővárosi Törvényszék szerint a Médiatanács a pályázati kiírás és a médiatörvény betűje szerint jár. A Klubrádiónak az ítélet kézhez vétele után 15 napja lesz arra, hogy fellebbezést nyújtson be ellene.

Még több hír található a Media1-en! Iratkozzon fel hírlevelünkre, kövessen bennünket Facebookon, valamint RSS segítségével!

Fotó: Sz.D. / Media1

Szóljon hozzá!