fbpx
Mediaworks

Megint pert nyert egy origós hazugság kapcsán a Media1 a Fidesz-közeli médiaholding, a Mediaworks ellen

Másodfokon, immáron jogerősen is azt állapította meg a bíróság, hogy a kormányközeli Mediaworkshöz tartozó Szoljon.hu hazugságokat közölt a Media1 tulajdonosi hátterével és működésével kapcsolatban, amikor a szolnoki megyei lap szóról szóra megjelentette az Origo a témáról néhány perccel korábban publikált valótlan tartalmú írását. Ez már a Fidesz-közeli sajtóholding második jogerősen elvesztett pere az Origo által leközölt valótlanság kapcsán.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A baon.hu után a szoljon.hu, illetve annak kiadója, a kormányközeli Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Mediaworks Hungary is elvesztette a sajtópert, amelyet  lapunk, a Media1 indított a kiadó és a szerkesztőség ellen – derül ki a Szegedi Ítélőtábla ma érkezett jogerős, másodfokú ítéletéből.

A Szolnoki Törvényszék után a Szegedi Ítélőtábla is helyreigazításra kötelezte a Szoljon.hu nevű oldalt, valamint a perköltség viselésére a kiadóját, a Mediaworks Hungary-t.

A másodfokú, immáron jogerős ítélet értelmében a Szoljon.hu internetes oldalon, 5 napon belül a „Varga Zoltán vörösbáró állhat az Indexes hisztériát tápláló médiaoldal” című, valótlan tartalmú írás fölött, továbbá a szoljon.hu nyitóoldalán és az „Ország-Világ” nevű rovatban is, önálló hírként, Helyreigazítás címmel az alperes szerkesztőség köteles közzétenni az alábbi helyreigazító közleményt:

„Helyreigazítás. A „Varga Zoltán vörösbáró állhat az indexes hisztériát tápláló médiaoldal mögött”címmel 2020. július 31-én megjelent írásunk címében és felvezetőjében valótlanul híreszteltük, hogy a www.media1.hu portál mögött Varga Zoltán áll, valamint a cikk tartalmában valótlanul híreszteltük, hogy Szalay Dániel főszerkesztő csak formálisan tulajdonolja a lapot, valójában a legfontosabb döntésekben Varga Zoltán mondja ki a végső szót.  A valóság ezzel szemben az, hogy Varga Zoltánnak nincs köze a Media1 híroldalhoz és annak kiadójához, a Vipcast Media Bt.-hez. A Vipcast Media Bt. megalakulása, 2001. óta változatlan tulajdonosi háttérrel rendelkezik, abban Varga Zoltán nem rendelkezik tulajdonrésszel, a cégnek nem tagja, annak ügyvezetésében nem vesz részt, működésére sem közvetlen, sem közvetett ráhatással nem bír. Varga Zoltánnak a Media1 működésére, tartalmára, szerkesztésére sem közvetlen, sem közvetett ráhatása nincs. Azt a valós tényt, amely szerint a www.media1.hu cikket közölt arról, hogy 24.hu-t működtető Central Médiacsoportnál komoly elégedetlenséget váltott ki, hogy a tulajdonos Varga Zoltán jelentős osztalék kivonásáról határozott, majd ugyanebben a cikkben a későbbiekben megjelentette a tulajdonos Varga Zoltántól származó nyilatkozatot, amely cáfolta az osztalék felvételének tényét – abban a hamis színben tüntettük fel, mintha a tulajdonos nyilatkozatának közlésével a www.media1.hu állást foglalt volna Varga Zoltán osztalékfizetéssel kapcsolatos döntése mellett. Ezzel szemben a valóság az, hogy a www.media1.hu a hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megfelelően megjelentette Varga Zoltán közleményét, amely azonban nem a szerkesztőség álláspontja.”

Az ügy előzménye

Az ügy előzménye, hogy a szoljon.hu is leközölte az Origo tavaly nyáron megjelent valótlan tartalmú írását, melyben megpróbálták a kormánysajtóban vörösbáró gúnynévvel illetett Varga Zoltánt, a Central Médiacsoport tulajdonosát úgy bemutatni, mintha Vargának ráhatása lenne a Media1 tartalmára és működésére, így például ő hozná a kiadónál a döntéseket, holott ez nem így van. Emellett azt is híresztelték, hogy lapunk állást foglalt Varga Zoltán tavalyi osztalékával kapcsolatban, holott ez nem így történt, mindössze a kiegyensúlyozott tájékoztatás törvényi és szakmai követelményének eleget téve az érintett fél közleményéből is idéztünk. Korábban peres út mellőzésével, helyreigazítási kérelemmel is kerestük a kiadót, de még csak nem is reagáltak a levelünkre. Ezután került az ügy először a Szolnoki Törvényszékre, majd miután a Szoljon.hu nem fogadta el a számára kedvezőtlen ítéletet, a fellebbezés után a Szegedi Ítélőtáblára került, ahol azonban másodfokon, jogerősen is helybenhagyták az első fokú, a szoljon.hu és a Mediaworks vereségét tartalmazó ítéletet.

Az ügyben a felperes Szalay Dániel és a Media1 kiadójának, a Vipcast Mediának a jogi képviseletét dr. Váci Tímea, a TASZ jogásza látta el.

További hírek találhatók a Media1.hu-n! Kövessen bennünket a Facebookon, hírlevéllel és RSS-sel. Ha hozzájárulna a Media1 működéséhez, itt támogathatja működésünket.

Borító: Mediaworks-székház Budapesten, a Bécsi úton. fotó: Ladányi András, Media1
Szóljon hozzá!