fbpx
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelője 2020. február 16-án a Várkert Bazárban

A Magyar Hang idén sem lehetett ott Orbán Viktor évértékelőjén, a 24.hu küzdelem árán – továbbra sincs transzparencia a Miniszterelnökségen

A miniszterelnök stábja az Orbáninfóhoz hasonlóan a vasárnapi miniszterelnöki évértékelőről is távol tartotta volna a 24.hu stábját, de aztán jött két, a portál szempontjából kedvező fordulat. A Magyar Hang nem volt ennyire szerencsés. Az ügy ismét rávilágít arra, hogy a Miniszterelnökség továbbra sem híve a transzparenciának és a kormány akár vezető médiumokat is kész akadályozni a munkában.

Idén már 22. alkalommal tartott vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédet a Várkert Bazárban. A beszéd tartalmáról a 24.hu is a helyszínről tudott tudósítani, sőt végül két munkatársa is jelen lehetett, pedig sokáig úgy tűnt, hogy senki sem lehet ott a szerkesztőségből, és legfeljebb a Facebook Live videó alapján tudják tájékoztatni az olvasókat.

 

Pető Péter, a 24.hu főszerkesztőjének erről szóló pénteki beszámolója szerint más szerkesztőségek munkatársaitól kellett szembesülniük azzal, hogy miközben a többi médiumot telefonon invitálták meg a Miniszterelnökség stábjából és a regisztráció menetéről tájékoztatták őket, eközben az egyik legnagyobb hírportált, a 24.hu-t Orbán emberei nem hívták meg csütörtökig délutánig sem telefonon, sem e-mailben. A 24.hu ezután felhívta a Miniszterelnökséget,

de ott nem mondták meg, miként fordulhat elő, hogy a 24.hu a legolvasottabb magyar újságok egyikeként nincs rajta az értesítendő szerkesztőségek listáján. Az illetékes munkatárs visszahívást ígért.

Jött az első fordulat

Petőék próbálkozását később részben siker koronázta, mivel végül a Miniszterelnökségről tudatták a 24.hu-val, hogy „lemondásoknak köszönhetően” a 24.hu-tól 1 fő mégiscsak részt vehet Orbán Viktor évértékelő beszédén.

Ez a kezdeti állapothoz képest persze már így is sokkal jobb helyzet azonban még így is azzal járt volna, hogy a hírportált választásra kényszerítik, hogy fotóst vagy újságírót küld-e, a videós stáb pedig kizárva.

Ezek után kereste meg az oldal levélben Havasi Bertalan miniszterelnöki szóvivőt arról érdeklődve, miként lehetséges, hogy ismételten előfordulhatott, hogy nem fértek fel a meghívottak listájára, és ha láthatóan nem az olvasottság számít, akkor milyen kritériumok alapján dől el, ki kap meghívást a kormányfő megszólalásaira. Kérte továbbá az oldal Havasitól, segítsen elkerülni a jövőbeni hasonló helyzeteket, tudassa, mit kell tenni, hogy értesítsék Orbán Viktor eseményeinek regisztrációs lehetőségeiről. Felajánlották továbbá, hogy ha tudnak ebben segíteni (például egy telefonszámmal), megteszik.

Havasi nem válaszolt, mik a kiválasztás szempontjai

Havasi erre annyit írt, hogy

a miniszterelnök évértékelőjére idén is hatalmas érdeklődésre számítanak a sajtó részéről is.

Havasi a férőhelyek korlátozottságára hivatkozott, majd jelezte, hogy várják a 24.hu munkatársát. Azonban a 24.hu felvetéseinek lényegi részére, így a meghívás szempontjaira vonatkozóan nem érkezett válasz, ezért újból megkérdezte az oldal, hogy miként érhetné el, hogy a többi szerkesztőséghez hasonlóan az ő embereit is meghívják a miniszterelnök sajtónyilvános eseményeire.

Pető Péter főszerkesztő ugyanakkor cikkében jelezte, hogy annak ellenére is tudósítanak a miniszterelnök évértékelőjéről, hogy a sajtóosztály jelentős erőfeszítéseket tesz a munkájuk megnehezítéséért.

Később újabb fordulat történt: 2 főnek is lett hely

A 24.hu erről szóló cikkének megjelenése után nem sokkal azonban következett az újabb fordulat, amiről már csak frissítésként, így számolt be a portál:

„Cikkünk megjelenése után hívást kaptunk a Miniszterelnökségtől. Arról tájékoztattak, hogy még egy kollégánk részt vehet az eseményen. A 24.hu él ezzel a lehetőséggel.”

Nem először, nem csak a 24.hu

A 24.hu-t nem először próbálják akadályozni mostanában, hogy olvasóit a helyszínről tudósíthassa. Január elején a kormányfő évenkénti egyszeri sajtótájékoztatóján – a TASZ szerint jogsértő módon – meglehetősen változatos magyarázatok közepette sikerült is távol tartani a hírportál munkatársát a sajtóban Orbáninfóként is emlegetett eseményről.

A 24.hu főszerkesztője egyébként az a Pető Péter, aki főszerkesztő-helyettesként dolgozott a Népszabadságnál egészen addig, amíg be nem zárta a lapot az a Mediaworks, mely napokra rá került Mészáros Lőrinchez, Orbán Viktor barátjához, jelenleg pedig már a fideszes médiaholdinghoz, a KESMA-hoz tartozik.

Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője az Echo TV vendégeként
Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője az Echo TV vendégeként korábban

Azonban a történet nem csupán a kormány és a 24.hu viszonyáról szól.

A Magyar Hang idén sem vehetett részt

Torkos Matild, a Magyar Hang munkatársa arra hívta fel a figyelmünket, hogy ők egyáltalán nem lehetettek jelen a miniszterelnöki beszéden, és így jártak tavaly is. Ezért a magyarhang.org a tévés közvetítés alapján volt kénytelen tudósítani.

Ez az a lap, amit Simicska Lajos egykori Magyar Nemzetének munkatársai hoztak létre nem sokkal azután, hogy a miniszterelnökkel egy időre szembekerülő vállalkozó bezárta a szerkesztőséget a 2018-as országgyűlési választásokat követően.

Rendszeresek a nem kormánypárti sajtótermékek távoltartására irányuló kísérletek Magyarországon

Januárban a 24.hu mellett az Átlátszó, a Direkt36 oknyomozó portálok, továbbá a Hócipő és a 168 Óra sem vehetett részt a budapesti Karmelita Kolostorban tartott miniszterelnöki sajtótájékoztatón.

Tavaly év elején a hasonló miniszterelnöki sajtótájékoztatóra a Klubrádió, a Magyar Hang, az Azonnali.hu, az N1Tv, az Alfahír, a Mérce, a Direkt36, és a Hócipő nem léphetett be.

Nem csupán a Miniszterelnökségen akadnak gondok. Egy pécsi hírportál, a Pécsi Stop novemberben nyert meg eljárást, amiért a fideszes városvezetés idején megpróbálták távol tartani egy pécsi önkormányzati sajtóeseményről. A médium az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult jogorvoslatért, sikerrel.

A Media1-et a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tavaly emlékezetes módon igyekezett távol tartani egy olyan sajtóeseményről, ahová jóval azt megelőzően e-mailben regisztráltunk. Végül a Media1 cselhez folyamodva tudott bejutni az eseményre, ahol egyébként bőven volt még szabad hely, holott az NMHH ennek ellenkezőjére hivatkozott a távoltartásunkra irányuló kísérlet során, ezt fényképpel is dokumentáltuk a tudósításban.

A sajtó távoltartása irányuló szándék egyébként sokszor nem csak a kormányzat környékén, de annak közelében is kimutatható. A napokban például a miniszterelnök barátja, az állammal üzletelő Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó, volt felcsúti polgármester meglehetősen indulatos módon távolodásra szólította fel Oroszi Babettet, a hvg.hu oknyomozó újságíróját a Fehova kiállításon, ahelyett, hogy választ adott volna a Mátrai Erőművel kapcsolatos, sokakat érdeklő újságírói kérdésre. Később Mészáros egy ügyvéd segítségével próbálta meg eltávolíttatni az ingerült vállalkozó fellépését dokumentáló anyagokat, ám mint az a Media1 körképéből kiderült, egyelőre teljes ellenállásba ütközött a miniszterelnök barátja, aki emiatt perrel és sérelemdíjjal fenyeget több médiumot, a 24.hu-tól az Indexen át a Magyar Hangot, a 444.hu-t, az Alfahírt, a Narancsot és még több más médiumot, függetlenül attól, hogy az adott médium közzétette-e a hangfelvételt vagy sem. Mészáros ügyvédje arra hivatkozik, hogy a nagyvállalkozó nem tartja magát közszereplőnek. Azonban sem a TASZ, sem a HVG jogásza szerint ez a hivatkozás nem állja meg a helyét, Mészáros szerintük igenis közszereplő és tűrnie kellene a sajtó érdeklődését.

Teljesen hiányzik a transzparencia a sajtóregisztrációk kapcsán

A 24.hu és a Magyar Hang mostani újabb esete mindenesetre arra világít rá, hogy a mai napig sem tette transzparenssé a kormányzat a sajtóakkreditációs folyamatait, ezzel táptalajt biztosítva egyes szerkesztőségek kirekesztésének.

Ha például a 24.hu nem értesül más szerkesztőségektől a tegnapi sajtóeseményre vonatkozó regisztrációról, és nem telefonál oda a Miniszterelnökségre számon kérőleg, vélhetően ők is csak a Facebook Live videó alapján tudósíthatnak. Pedig Orbán Viktor miniszterelnök korábban az Európai Parlamentben még azt állította a magyarországi sajtószabadság miatt aggódó külföldi uniós képviselőknek, hogy sohasem vetemednének arra Magyarországon, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet a kormánnyal.

 A TASZ korábban perelte a Miniszterelnöki Kabinetirodát, nyert is, de ez is hiábavaló volt

Az egész sajtóregisztráció olyannyira nem transzparens módon zajlik, hogy a TASZ idén év elején arról adott tájékoztatást, hogy még korábban pert nyert a Miniszterelnöki Kabinetiroda ellen, de ennek nyomán az derült ki, hogy a Miniszterelnökségen nincs felelőse a regisztrációs kérelmek kezelésének, és az sincs meghatározva, hogy mit és milyen szempontok alapján válaszolnak az újságírói megkeresésekre.

A jogvédő szervezet szerint a végrehajtó hatalom és annak feje köteles lenne a nyilvánosságot a lehető legszélesebb körben tájékoztatni, aminek egyik eszköze, hogy az országosan ismert, nagy elérésű online lapok újságíróinak rendelkezésére áll, a kérdéseikre válaszol. Ebből az is következik, hogy a kormánynak megfelelő időpontban megismerhetővé kell tennie a regisztráció folyamatát, és ezt a nyilvánosság elé kell tárnia.

Hiába végződött a 24.hu ügye happy enddel

Bár a 24.hu tegnap végül ezúttal, ha nehézségek árán is, és a „lemondásoknak” köszönhetően, vagy a sajtóban a történtekről megjelentek hatására, de be tudott jutni az eseményre, nem úgy, mint a januári eseményre, ahol ez egyáltalán nem jött nekik össze, azt azért a mostani „happy end” ellenére nem árt szem előtt tartani, hogy hasonló eset bármikor megismétlődhet egészen addig, amíg a sajtóregisztrációk nem válnak átláthatóvá, és a kormány szimpátia vagy egyéb szempontok szerint válogathat.

Ráadásul a Magyar Hang már második alkalommal nem vehetett részt az eseményen, és nyilvánvalóan nem a helyhiány okozza a problémát, pláne ha a 24.hu végül 2 helyet is tudott szerezni. A Magyar Hangot egyébként választási eredményvárójáról is kizárta korábban a Fidesz.

Borító: Orbán Viktor a vasárnapi évértékelőn. Fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások