Riporterek címmel heti magazinműsort indít októberben a Kontroll. A Media1-hez eljuttatott hétfő délutáni közleményük szerint „az ország egyik legdinamikusabban fejlődő szerkesztősége” szeptembertől új formátumokkal, arcokkal és kollégákkal bővül.
Papp Gergő új szerepben, a Riporterek házigazdájaként lesz látható.
A közlemény felidézte, hogy a tévés több mint 30 éve dolgozik a médiában, ezalatt szinte valamennyi országos kereskedelmi csatornán láthattuk riporterként, szerkesztőként vagy műsorvezetőként.
A TV2 Napló című műsoránál kapta meg a Pimaszúr nevet. Később, feleségével közösen fejlesztették tovább a karaktert, létrehozva az ország legelső „beköltözős” műsorformátumát (Pimaszúr Ottalszik, Pimaszúr Átcuccol), amiből mindkét országos kereskedelmi csatorna (TV2, RTL) számára készített 2-2 évadot, összesen 60 epizódot. Műsorötlet-fejlesztőként és producerként az ő nevéhez fűződik a Viasat két, egykoron sikeres műsora is: a Dr. Csernus és a Kordáék a Föld körül. 2018-tól volt az RTL Reggelinek volt egyik állandó műsorvezetője, most, ahogy arról már beszámoltunk, élő adásban elbúcsúzott a második legnagyobb kereskedelmi televíziótól, most pedig bejelentették, hogy azért, a Kontroll csapatába igazljon.
Az ígéret szerint Papp Gergő, a Riporterek műsorvezetőjeként és szerkesztőjeként a hazai közélet legfontosabb és legérdekesebb történeteit mutatja be hétről hétre.
Papp Gergő így fogalmazott a váltásról:
„Szuper 8 es fél évem volt a Reggeliben, hálás vagyok minden percért, de újra terepmunkára, friss levegőre, új impulzusokra és nem mellesleg a hajnali kelések után hosszabb éjszakákra vágyom!”
Szexuális felvilágosítás is lesz a Kontrollon
A Riporterek mellett ősztől kezdve a Kontroll önálló heti műsorban foglalkozik majd a szexuális felvilágosítással és edukációval, a legelterjedtebb összeesküvés-elméletekkel és tévhitekkel, valamint rendszeressé válnak a tudományos és kulturális tematikájú műsorok – közölte Tarr Péter, a lap főszerkesztője.
Tarr Péter hozzátette: nem szorul háttérbe a politikai tartalom sem: az eddig megszokott módon élőben jelentkeznek az Országgyűlés ülésnapjairól, a legfontosabb közéleti eseményekről és demonstrációkról, újításként pedig a videós tartalmaikban nagyobb szerepet kapnak majd az aktuális szerkesztőségi vélemények, publicisztikák.
Hozzátették, az online tér mellett a közeljövőben más platformokon is találkozhatnak majd a nézők a Kontroll tartalmaival. „Célunk a lehető legszélesebb közönség tájékoztatása – továbbra is mindenki számára elérhető módon: előfizetés és kötelezettségvállalás nélkül.”

A Kontroll háttere
A Kontroll néhány hónappal Magyar Péter a közéletbe történt berobbanása után, 2024 őszén kezdte meg működését, alapító-tulajdonosa Magyar Márton, Magyar Péter miniszterelnök öccse, aki 2024 elején még a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia Csoporthoz tartozó Economx egyik újságírója volt.
A lap főszerkesztője Tarr Péter, akivel a lap tulajdonosának ismeretsége évekkel korábbra nyúlik vissza, amikor Tarr volt a HírTV vezérigazgató-helyettese, Magyar Márton pedig a Simicska Lajos nevével fémjelzett csatorna riportere. Tarr a Gattyán György (Megoldás Mozgalom) nevével fémjelzett, azóta megszűnt Frisshirek.hu után igazolt a Kontrollhoz.
A Kontroll Média Szolgáltató Kft. szépen növekszik: az indulása utáni első teljes pénzügyi évben, 2025-ben máris 129 millió forint nettó árbevétellel zárt az Opten céginformációs rendszer adatbázisa szerint. A céghez igazolt nemrég több volt ATV-s, köztük L. Dézsi Zoltán is, amiről itt írtunk. Nemrég hozzájuk igazolt Gulyás Balázs, a Gulyáságyú Média alapítója is, aki főmunkatársi pozíciót kapott.
Papp Gergő az RTL élő adásában bejelentette: távozik a csatornától
Távozik L. Dézsi Zoltán, az ATV Heti Napló riportere – elárulta, mivel foglalkozik ezután
Beolvad a Kontrollba a Gulyáságyú Média – Gulyás Balázs a kormányközeli lap főmunkatársa lesz
Ez a Szűcs nem az a Szűcs: összekeverte a Kontroll a fideszes képviselőt az MTVA munkatársával
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
