
Anekdota címmel új beszélgetős műsort indít a Rádió Dikh
Maka Gyula beszélget majd elismert és híres színészekkel, zenészekkel a kulisszák mögötti történésekről.

Maka Gyula beszélget majd elismert és híres színészekkel, zenészekkel a kulisszák mögötti történésekről.

A médiának függetlennek és szabadnak kell lennie – szögezte le a magyarországi látogatást követően Sabine Verheyen, az Európai Parlament (EP) küldöttségének vezetője pénteken. Az uniós politikustól a vizitet záró sajtótájékoztatón a Media1 megkérdezte, hogy rákérdeztek-e a lapunk által megírt, rádiós frekvenciákkal kapcsolatos visszaélésekre a médiahatóság elnökénél tett látogatásuk során.

Bartha Barna, a Mi Hazánk nemzetpolitikai vezetője Sepsiszentgyörgyön Parászka Boróka újságíró felakasztásról és kiiktatásról beszélt. A szélsőjobboldali politikus mondatai miatt rendőrségi nyomozás is indul fenyegetés miatt és az RMDSZ is elhatárolódik.

A leváltott Béli Ádám tavaly nyáron került a pozícióba.

A közmédiás blokádra készülő Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az MTVA épülete előtt benyújtott szerdán egy törvényjavaslatot, amellyel betiltaná az állami reklámokat. Eközben a Momentum közölte, hogy kiáll Hadházy Ákos a propaganda elleni kezdeményezése mellett, és a párt is csatlakozik a közmédia Kunigundja útján található gyártóbázisához péntekre szervezett blokádhoz.

Támogatja a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöksége a független országgyűlési képviselő kezdeményezését, amivel a közmédia tisztességes működését kívánja elősegíteni. A látogatásra a Hadházy által meghirdetett blokád előtt egy nappal kerül sor.

Az 1.400 fős állományból 400 ember, azaz a dolgozók közel negyedének állása lehet veszélyben.

A Media1 értesülése szerint beüzemelték a hétvégén a közel három éve elnémított Civil Rádió egykori frekvenciáján, a Budapest FM 98 MHz-en az induló legújabb rádió, a Radiocafé adóját és kezdetét vette a sugárzás. Az új közösségi rádió szoros kapcsolatban működik a Trend FM-mel, szlogenje és arculata pedig a több éve megszűnt Radiocafe 98.6 szellemiségét viszi tovább.

Hámori Máté péntekenként beszélget vendégeivel az ígéret szerint tulajdonképpen mindenről.

Bár már megszűnt a Pesti TV lineáris adása, a megszűnésük előtti egyik jogsértésük nem marad büntetlenül, annál is inkább, hiszen a kifogásolt tartalmuk a weben jelenleg is elérhető.