fbpx

Rádió

Óra az NMHH tárgyalótermében. Az NMHH ennek a fotónak az elkészítését is megakadályozta volna. Fotó: Szalay Dániel, Media1

Rádiós pályázatokkal foglalkozott a Médiatanács

120 millió forintos keretösszeggel hirdette meg az idei műszaki fejlesztésekre szóló pályázatot közösségi televízióknak és rádióknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület ülésén ezenkívül 11 közösségi televízió és rádió működési és üzemeltetési költségéhez is hozzájárult a grémium, és véglegesített egy kalocsai és egy dunaföldvári frekvenciapályázatot, valamint hiánypótlásra szólította fel a Budapest – Astoria (belváros) egyetlen pályázóját.

on air, adás, rádió

A kormányközeli médiajogász, aki sikertelenül pályázott a Klubrádió volt budapesti frekvenciájára, ezúttal egyedüli induló egy másik fővárosi rádiós pályázaton

A korábban több fideszes politikusnak, valamint halála előttig Andy Vajna kormánybiztosnak is dolgozó dr. Biró Balázs ügyvéd tavalyi alapítású vállalkozása, a korábban a Klubrádió egykori fővárosi frekvenciájára, a Budapest FM 92,9 MHz-re sikertelenül pályázó LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. adott be egyedül pályázati ajánlatot a napokban a Budapest FM 103,9 MHz-re, melyen a kiírás szerint rock rádiót kell majd sugároznia a győztesnek.

sajtó, média, mikrofon, sajtótájékoztató

Az Európai Rádiók Szövetsége a digitális szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat módosítására szólítja fel az uniós döntéshozókat

Úgy látják, a napi tömeges elérés és a társadalomra gyakorolt ​​hatásuk miatt itt az ideje, hogy Európa nagyobb felelősségét helyezzen a globális online platformokra és felelősségre vonhatóbbá tegyék őket, illetve itt az ideje, hogy helyreállítsák az online világ iránti bizalmat és olyan biztonságos helyet biztosítsanak, ahol a média széles és demokratikus funkcióval rendelkezik.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások