
Átalakul a Bartók Rádió
Több ponton is megváltozik a műsorrend a klasszikus zenéket játszó állami rádióban.
Több ponton is megváltozik a műsorrend a klasszikus zenéket játszó állami rádióban.
Több ponton is megújul a Petőfi Rádió műsorkínálata szeptembertől.
A Media1 Podcastban ezúttal Bakó Beátát, az Azonnali volt társfőszerkesztőjét kérdeztük. Kritikus véleményt fogalmazott meg annak kapcsán, mit gondol Ungár Péter döntéséről, hogy végelszámolással megszünteti az Azonnali Médiát, ahová az Azonnali.hu mellett az Egri Ügyek is tartozik. Néhány más téma is szóba került a beszélgetésben.
Már biztos, hogy egy ideig csak az interneten lehet majd hallgatni a közösségi rádió adását, mivel a Médiatanács túl későn írta ki a Budapest FM 90,3 MHz rádiós pályázatot, hogy azt le lehessen zárni szeptember elejéig, pláne mivel a grémium időközben elvonult egy hónapra szabadságra, így pedig szeptember 3-ig, a rádió jogosultságának lejáratáig már aligha tudnak eredményt hirdetni.
Kéthetente érkeznek majd az új epizódok.
Egy szövegfelismerő algoritmus segítségével szöveggé alakítják a beszélgetős tartalmakat, így már akár mondatrészekkel is lehet keresni az adások között.
Az újítás egyelőre még nem mindenkinél elérhető.
Az OMSZ vezetősége (köztük jó néhány osztályvezető, valamint egy főosztályvezető és a nemzetközi elnökhelyettes) közös közleményben elfogadhatatlannak nevezi, hogy szakmai munkájukba bele akar szólni a kormány.
Egyedül a Tilos Rádiót működtető alapítvány nyújtott be pályázatot a Budapest FM 90,3 MHz közösségi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázaton – értesült a Media1. Ez azonban még közel sem jelenti a pályázó automatikus győzelmét.
Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott ünnepségen adta át a díjakat a Duna Médiaszolgáltató éléről nemrég nyugdíjba vonuló vezetőnek és a Kossuth Rádió csatornaigazgatójának.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.