fbpx

Rádió

Papp Dániel vezérigazgató felavatja a Családbarát Magyarország Közpon családbarát munkahely minősítést elismerő táblát a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában 2022. február 15-én. Az elismerést a Családbarát Magyarország Központ adta.

A közmédia bepanaszolja az ellenzéket a Médiatanácsnál és a Nemzeti Választási Bizottságnál

Az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató közleménye szerint „politikai támadásokat” indított ellenük az ellenzék, ezért az állami médiaszolgáltató a Médiatanácshoz és a Választási Bizottsághoz fordul. Az állami média vezetői azon akadtak ki, hogy bírálat érte Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját és leváltását szorgalmazza az ellenzék azok után, hogy az állami M1 orosz propagandát sugárzott a háború kitörése után is, valamint még vasárnap is megmásítva közölték az ellenzék háborúval kapcsolatos nyilatkozatát. Az ellenzék egyébként már korábban a Médiatanácshoz fordult, valamint az EBESZ-nél is panaszt tett.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója beszédet mond a Sára Sándor vetítő- és koncertterem ünnepélyes átadásán az MTVA Kunigunda útjai székházában 2021. szeptember 22-én. A két éve elhunyt Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr nevét viseli ezentúl az MTVA vetítő és koncertterme.

Petíció indult az MTVA vezérigazgatójának menesztésére

A petíciót elindító Polyák Gábor, az ellenzék sajtópolitikai kabinetvezetője szerint a háborúval kapcsolatos ellenzéki megszólalások szövegkörnyezetükből kiragadva, eltorzítva, valótlan tartalommal jelennek meg az állami médiában, és orosz propagandát terjeszt az állami médiatársaság.

közmédia, mtva, székház. fotó: Ladányi András, Media1

Pert nyert a Szabad Európa a Közmédiával szemben

A portál közadatigénylést adott be az állami médiának, hogy megtudják, ki viseli a szerkesztői felelősséget például az M1 Híradóban elhangzottakért. Mivel az adatokat nem kapták meg, a Szabad Európa perre ment és most első fokon nyert.

Koltay András (Médiatanács), Polyák Gábor (ellenzéki sajtókabinet), Papp Dániel (MTVA), Ungár Péter (LMP) b-j

Polyák Gábor felszólította a Médiatanács elnökét, szüntesse meg az orosz propagandát a közmédiában és távolítsa el Papp Dánielt, az MTVA hírhamisító vezérigazgatóját

Polyák Gábor, az ellenzék sajtópolitikai kabinetvezetője szerint Koltay András, a Médiatanács elnökének véget kell vetnie annak, hogy „az állami tévé Spöttlével, Nógrádival és hasonló közveszélyes hazudozókkal harsogja az orosz háborús propagandát”. Tegnap Ungár Péter LMP-s politikus is bírálta Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját, akitől azt is megkérdezte, kap-e fizetséget a Kremltől az orosz propaganda terjesztéséért. Az állami M1-en korábban Hitlert emlegette az ukrán elnök kapcsán Georg Spöttle és Nógrádi György azt állította, Ukrajna indította a háborút.

Budaörs Rádió, FM 104.8 MHz, Budaörs

3 év után visszatér a Médiatanács által törvénytelenül elnémíttatott Budaörs Rádió

A Media1 megtudta, hogy hamarosan újra szólni fog a Budaörs Rádió, amelyet Karas Monika és a Médiatanács 2019-ben némított el 12 évnyi működés után. Közel egy éve már, hogy a Kúria kimondta, hogy a Médiatanács –melynek egyébként Koltay András, a mostani elnök is tagja volt – jogsértést követett el az ügyben, a grémium mégis csak most adja számukra vissza a frekvenciát.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások