fbpx

Rádió

Lampé Ágnes rádiós és televíziós műsorvezető

Valótlan indokkal rúgta ki a Klubrádió az egyik ismert műsorvezetőjét?

Azt írta a Klubrádió vezetősége Lampé Ágnes, az elbocsátott rádiós műsorvezető felmondásába, hogy nem járt be dolgozni a rádióba és nem készítette el a műsorait, valamint nem jelent meg a rádió vezetősége által kezdeményezett egyeztetéseken. Csakhogy Lampé Ágnes álláspontja szerint épp a leírtak ellenkezője volt az igaz: a műsorvezető nem mehetett be a munkahelyére és nem készíthette el a műsorait. A felek között amúgy egyetlen találkozó jött létre, és azon Lampé meg is jelent. A műsorvezető ügyvédje már épp perelni készült a Klubrádiót, amikor fordulat következett be az ügyben. Stock Richárd, a Klubrádió vezérigazgatója eltérően emlékezik a történtekre: szerinte jogszerűen bocsátották el a műsorvezetőt, és a megjelölt indok valós volt.

Karc FM

Megbírságolta a Karc FM-et a Médiatanács, nem indít eljárást a grémium az RTL Klub Híradója ellen a szivárványcsaládos riport kapcsán

A Médiatanács e heti ülésén ezenkívül figyelmeztette volt munkatársa, Fiala János egyik műsora miatt a Spirit FM-et és az ATV Spiritet, valamint felfüggesztette a Budapest FM 98,0 MHz rádiós pályázatot a Vibe FM által indított bírósági per miatt. Nyilvántartásba vették a Budapest FM 95,3 MHz-re az egyetlen pályázót, a Karc FM-et, valamint indul néhány rádiós frekvenciapályázat, és elfogadtak néhány, a médiapiacot érintő tanulmányt.

Civil Rádió

A Médiatanácshoz fordul a Civil Rádió

Konzultálni szeretne a Civil Rádió a grémiummal, mert komoly aggályai vannak a közösségi rádiózás mostani helyzetével kapcsolatban. Nyílt levelében a Civil Rádió arról is ír, miért nem indult el idén januárban a Budapest FM 98 MHz rádiós pályázaton azután, hogy a testület még 2019 decemberében elnémíttatta a Civil Rádió műsorát azon a frekvencián, amelyet előtte negyed századon át használt.

Tóth Mónika, a HBC News rádióállomás alapítója

Nem jutnak fizetésükhöz a rádiósok, mert adósságot hátrahagyva „eltűnt” a Hungarian Broadcaster News tulajdonosa

Nagyon szomorúan alakult a Tóth Mónika által tavaly nyáron megalapított Hungarian Broadcaster News nevű netes rádióállomás, azaz a HBC News története. A rádió alapító-tulajdonosa tavaly ősszel lényegében eltűnt a stábtagok elől, és azóta sem jelentkezik az ismert neveket is felsorakoztató stábnál a fizetésükkel. A Media1 utolérte Tóth Mónikát, de a happy end egyelőre hiányzik a most következő történetből.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások