
Változik a Rádió 1 működése
A Rádió 1 hálózat tagjait érintő döntéseket is hozott e heti ülésén a Médiatanács. De foglalkoztak a KESMA Gong Rádiójával és több rádiós pályázattal is. Emellett 8 millió forint sorsát is meghatározták.

A Rádió 1 hálózat tagjait érintő döntéseket is hozott e heti ülésén a Médiatanács. De foglalkoztak a KESMA Gong Rádiójával és több rádiós pályázattal is. Emellett 8 millió forint sorsát is meghatározták.

A nemrég 2 milliárd forint zenei jogdíjat magyar dalszerzőknek továbbító Artisjus zenei jogkezelő statisztikákat tett közzé a rádiókban és tévékben játszott magyar zenékről.

Az Állami Számvevőszék a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gazdálkodását ellenőrizte.

A Médiatanács e heti ülésén döntöttek a debreceni Best FM névváltásáról, több folyamatban lévő rádiós pályázat ügyében nyilvántartásba vették a pályázókat, valamint kiosztottak 75 millió forintot különböző rádiók között a mecenatúraprogram keretében.

Kutatási adatokat közölt a múlt héten a magyarországi rádiós piacról az NMHH, több szerkesztőség pedig szó szerint átvette az erről kiadott közleményt. Pedig rápillantva észrevehető, hogy az adatközlés igencsak hiányos, ezáltal az egész megtévesztő.

A néhány hónapja frekvenciát váltó rádió az eddigi zenék mellett a 2000-es évek felé is nyit, szándékai szerint ezzel minél több Y-generációs hallgatót is bevonzva.

A Médiatanács új határidőt adott az eredetileg City Rádió néven pályázó Media Depo Kft.-nek az új, végül Best FM néven induló fővárosi rádió indítására.

A rádió médiaszolgáltatója kénytelen volt halasztást kérni a Budapest 99,5 MHz-re tervezett rádió indítása kapcsán.

Frekvenciákat kapott a Mária Rádió és tovább terjeszkedik a Best FM és a Karc FM. Utóbbi megnyerte azt a rádiós pályázatot, melynek már a kiírásakor a Media1 megjósolta: ő lehet a befutó. A Mega Rádió tovább szólhat. A Médiatanács szerint nem hibázott a TV2 Tények a Sargentini-riporttal.

Már szól az adás Székesfehérváron.