
Új online rádió indul Just4Music néven Miskolcon
A rádió szórakoztató hangvételű, főleg elektronikus zenéket játszik majd.

A rádió szórakoztató hangvételű, főleg elektronikus zenéket játszik majd.

Több város rádiós pályázatával is foglalkozott e heti ülésén a Médiatanács, valamint kihirdette a médiaszolgáltatók rezsitámogatására vonatkozó pályázatának eredményét.

Élőben kapcsolódott össze hétfőn este a Civil Rádió adásával a Spirit FM-en sugárzott Media1 című műsor. Az adás már visszahallgatható podcastként.

A pár napja elnémított fehérvári városi rádió egyelőre ideiglenes, 30 napos hatósági engedélyt szerzett.

A Médiatanács e heti ülésén az RTL Magyarországra kirótt bírság mellett kiírta a Rádió 1 két volt frekvenciájára vonatkozó kereskedelmi rádiós pályázatot, valamint a Klubrádió és a Life TV körül vizsgálódott.

A grémium a HírTV Kocsis-Cake Olivió származásával is foglalkozó Sajtóklub adását is megvizsgálta, de azt rendben találta. A Médiatanács elindította a kecskeméti, a siklósi és a szigetvári rádiós pályázatokat.

A fideszes cimborákkal feltöltött Médiatanács döntése alapján elnémult éjfélkor az egyébként fideszes vezetésű Székesfehérvár helyi rádiója, a több mint 25 éves Vörösmarty Rádió, de Hagymásy András, a rádió vezetője a Media1-nek azt mondta előzőleg, bízik benne, hogy hamarosan ideiglenes frekvenciaengedéllyel visszatérhetnek az éterbe.

Alaptalannak nevezte a Kossuth Rádió csatornaigazgatójává kinevezett Siklósi Beatrixot ért bírálatokat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesületének (NÜB) írt levelében.

Gazdasági okokkal magyarázta a Dunaújváros 93.1 Rádió 1-et működtető rádiós cégének eladását a Media1-nek Belénessy Csaba, az MTI volt vezetője, néhai Andy Vajna kormánybiztos volt üzleti partnere, akinek másik cége üzemelteti a dunaújvárosi helyi médiacentrumot is közel 800 millió forintos megbízási díjért.

Csütörtökön lejár a fideszes vezetésű székesfehérvári önkormányzat helyi rádiójának médiaszolgáltatási jogosultsága, azt ugyanis nem hosszabbította meg a Médiatanács. A Vörösmarty Rádiót működtető Fehérvár Médiacentrum Kft. ügyvezetője azonban ma azt nyilatkozta a Media1-nek, várhatóan nem sokáig lesz néma a 99,2 MHz-en a holnaptól mindenképp több mint egyhetes szünetre kényszerülő rádió.