Papp Dániel, a Siklósi Beatrixot a Kossuth Rádió élére Mucsányi Marianna távozását követően kinevező, a sajtóban a hírhamisító állandó jelzővel illetett MTVA-vezérigazgató az MTI tudósítása szerint azt írta a Siklósi személye ellen tiltakozó szervezetnek: amíg ő (mármint Papp Dániel) irányítja az MTVA-t, garantálja, hogy a közmédia műsorai továbbra is nemre, fajra és felekezethez való tartozásra tekintet nélkül szolgálják minden ember érdekét.
Siklósi Beatrix kinevezése ellen több zsidó szervezet, köztük a NÜB is tiltakozott nyílt levélben, kifogásolva, hogy nem elég elfogulatlan és antiszemita tartalmakat terjeszt. Papp Dániel a szervezetnek írt levelében közölte: mélyen egyetért a szervezettel abban, hogy az antiszemitizmusnak még csak megtűrt helye sem lehet a közéletben; a közszolgálati médiában és a kereskedelmi csatornákon is a leghatározottabban fel kell lépni ellene.
„Magyarországon ebben közmegegyezés van, ezért is alakulhatott ki hazánkban a polgárok és a történelmi egyházak között együttműködés. Biztosíthatom Önöket arról, hogy a közmédia is ezen elvek mentén marad” – állította levelében a vezérigazgató. Papp Dániel hozzátette: miután ebben egyetértés van, váratlanul érte a nyílt levél, „amelyet több szervezet jegyzett, és amely az egyik legkiválóbb munkatársunkat érinti”.

„Különösen azért, mert a Siklósi Beatrix által korábban vezetett M5 kulturális csatorna műsorában, többek között maga Köves Slomó vezető rabbi is tiszteletét tette, nem említve semmilyen kifogást, problémát Siklósi Beatrix személyével kapcsolatban” – jegyezte meg a vezérigazgató, aki felidézte az állami hírügynökség szerint, hogy Siklósi Beatrix a kultúra területén végzett magas szintű szakmai munkája mellett az elmúlt több mint 30 év alatt „a köz szolgálatának számos területén alkotott maradandót”, a közmédia jótékonysági akcióját vezetve munkája évről évre számos alapítvány működését segíti.
Papp Dániel kiemelte: a Siklósi Beatrix által irányított „Jónak lenni jó” projekt csak az elmúlt év végén több mint 200 millió forintot gyűjtött össze a koraszülött gyerekek gyógyításáért létrehozott Peter Cerny Alapítvány javára. A vezérigazgató szerint „ez, s még számos olyan műsor, produkció, dokumentumfilm kötődik a nevéhez, ami alkalmassá teszi jelenlegi pozíciójának betöltésére” – szögezte le az MTVA vezérigazgatója.
Papp Dániel szerint a Siklósi Beatrixot az utóbbi időben a sajtóban ért bírálatot alaptalanok és elfogadhatatlanok.
Az MTI tudósítása arra nem tért ki, hogy az MTVA vezér által elküldött levélben volt-e konkrétum arról, mit jelent, hogy alaptalanok a vádak, hiszen Siklósi Facebook-bejegyzéseit képernyőképek igazolják, és tény az is, hogy Siklósi korábban egy Holocaust-tagadót látott vendégül egy tévéműsorban.
Siklósi Beatrix korábban ilyen posztokat is megosztott Facebook-oldalán:
„egy jó hír estére: nem csak a cigókra, gyermekeink holoagymosására is van még pénz”.
„Jön Izrael!! Védd meg a hazát magyar!!”
„Több mint ezer ortodox zsidó érkezett a nyírségi faluba a világ minden részéről… és itt is maradnak…”