
250 millió forintos befektetést kap a RECnGO, az élő közvetítéssel foglalkozó magyar startup
Az idén 2 éves startup egy olyan megoldást fejlesztett ki, amellyel az okoskészülékeit használva bárki egyszemélyes stúdióvá válhat.

Az idén 2 éves startup egy olyan megoldást fejlesztett ki, amellyel az okoskészülékeit használva bárki egyszemélyes stúdióvá válhat.

Facebook-posztban erősítette meg a Dívány stábjának egyik távozó munkatársa, hogy ő is felmondott, majd elmondta, miért döntött így.

Németh Dániel fotós-újságíró készüléket és SIM-kártyát is váltott, amikor gyanús lett neki, hogy megfigyelik, másnap azonban már az új telefonján is rajta volt a kémszoftver.

Ezúttal nem az Index, hanem a testvéroldal, az ugyancsak az Indamediához tartozó Dívány szerkesztőségének nagy része távozik.

Helyközi Járat néven indult el a hat hazai médium közös projektje.

A Telex szerkesztőségének ítélte a Konrád György-díjat az Európai Duna Akadémia és a Duna Térség és Közép-Európai Intézet.

Facebook-kommentben fejezte ki sajnálkozását a csütörtöki súlyos tévedéséért az Origo hiteles hírközlésért kitüntetett újságírója.


A Project Agora, az EMEA térség egyik vezető médiatechnológia vállalata együttműködést jelentett be az Oracle Moat vállalattal, mely a valós idejű fogyasztói-figyelem analitika szolgáltatásairól ismert, a digitális és tévés hirdetési kampányok széles körében.

A tévedést az egyik érintett jelezte Kovács András, az Origo munkatársának Facebook-bejegyzése alatt.