
Fizetnie kell a Figyelőnek a Soros-zsoldos listája miatt
Most már másodfokon is pert vesztett a KESMA hetilapja, melynek sérelemdíjat kell fizetnie.

Most már másodfokon is pert vesztett a KESMA hetilapja, melynek sérelemdíjat kell fizetnie.

A kormánypárti honlap főszerkesztője a folyamatban lévő magánvádas büntetőeljárásban úgy tanúzott, hogy nem tudta kideríteni, ki írta a Donáth Annáról szóló írást, és ki szerkesztette azt.

Az utolsó pillanatban gondolta meg magát a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványhoz tartozó Dunántúli Napló egy cikk közlése kapcsán.

Varga István fideszes országgyűlési képviselő, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány / KESMA tavaly lemondani kényszerülő elnökének ügyvédi irodája, két másik irodával együtt a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től összesen 400 millió forintos megbízást kapott meghívásos úton.

A kesmás, SZON nevű online portál épp nőnap után publikálta szexista cikkét. Egy épp most megjelent friss kutatás szerint egyébként a magyarok többségének nem jönnek be az ilyen jellegű „viccek”.

Még tavaly nyáron a kormányközeli lap az őszi önkormányzati választásokhoz közeledve azt állította cikkében, hogy az ellenzéki párt elnökségi tagja molesztált valakit.

A KESMA portálja a másodfokú bírósági ítélet szerint is alaptalanul vádolta meg szexuális zaklatással László Imre orvost, a DK polgármesterjelöltjét a 2019-es önkormányzati választások során.

A Médiatanács bejelentette, hogy mely rádióknak ítélt meg műsorgyártói támogatást, így derült ki, hogy a támogatási pénz egy része Mészáros Lőrinchez közeli rádióknál landol majd, de jut a pénzből kesmás rádiónak is. Egyébként indul a soproni és a nagykanizsai közösségi rádiós pályázat, valamint Szentendre és Gyomaendrőd is készülhet.

A Társaság a Szabadságjogokért nyílt levelet írt a főpolgármesternek, mert úgy gondolják, egy közhatalom-gyakorló nem választhatja meg, hogy kinek nyilatkozik és kinek nem. Karácsony Gergelyék reagáltak a TASZ levelére. Írásban azért megadják a kért információkat.

Tiltakozik a Momentum képviselője, amiért a Vas megyei közgyűlés fideszes voksokkal jóváhagyta a Vas Megyei Értéktár Bizottságának javaslatát, hogy a Mediaworkshöz tartozó, kormánypropagandát terjesztő Vas Népe kerüljön be a Vas Megyei Értéktárba a Batthyány család épített és szellemi örökségei mellé.