fbpx

Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány

csata, állatok

Így halad a magyar médiapiac három világrendjének ütközete

Sok érdekes statisztikával érkezett meg szerdán a Whitereport a magyar médiapiacra vonatkozó legújabb kimutatása, melyből tényszerűen kiderül, hogyan áll a kormányközeli, illetve állami, valamint a piaci alapú és a globális hátterű médiapiaci cégek küzdelme, milyen volt a 2018-as év, és milyen kilátások várnak a szektorra.

Népszabadság

Elkótyavetyélve landolhatott a Népszabadság a Fidesz közelében

A G7 szerint míg Henrich Pecina 4 milliárdot kereshetett a Mediaworks-ügyleten, az MSZP és a hozzá közelálló körök olcsón, százmilliókat bukva adták el az egykoron vezető közéleti napilapot, a Népszabadságot, ami végül a Fidesz közelébe, a KESMA-hoz került.

unikornis.hu

Visszahozta a KESMA az Unikornis eltűntnek hitt tartalmait

Egy nappal a Media1 a témával kapcsolatos cikke után újra elérhetővé tették az egykori, még 2017-ben becsukott kulturális és életmód magazin egy ideje már nem fellelhető tartalmait. Közben jelentkezett Vándor Éva, az oldal egykori főszerkesztője, aki némi kiegészítéssel is szolgált az Unikornis története kapcsán.

Unikornis

Eltűntek az Unikornis tartalmai

Pedig korábban azt ígérték, az archívuma legalább elérhető marad. Ráadásul Liszkay Gábor korábban digitális könyvégetésnek nevezte, ha egy tartalommal ilyesmi történik.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások