fbpx
A HírTV 2022-es választási műsora.

Bejelentette a HírTV a választási műsornapjának részleteit

Politikusokkal, elemzőkkel, ismert emberekkel beszélgetve követik nyomon a csatorna műsorvezetői az országgyűlési választás legfontosabb történéseit. A tudósítóik négy különböző országból, tíznél is több vidéki és számos budapesti helyszínről jelentkeznek majd be.

A HírTV egy mai, csütörtöki, a Media1-hez is eljuttatott közleményében jelentette be, hogy hogyan fog kinézni a vasárnapi választási műsorfolyam a csatornán.

Mint írták, már reggel 7-től várják majd a nézőket, és egészen a hivatalos végeredmény közléséig közvetítik majd az eseményeket.

  • Reggel 8 és 10 óra között a gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos legfontosabb kérdésekkel, témákkal érkezik majd a HírTV két műsorvezetője, M. Dobos Marianne és M. Kovács Róbert, akik mellett társműsorvezetőként becsatlakozik Máthé Zsuzsa újságíró is. Beszélgetőpartnereik családpolitikusok, miniszterek, államtitkárok lesznek.
  • A 10 órától délig tartó műsorsávban az országgyűlési választásról Deák Dániel beszélget majd a meghívott vendégekkel, Szijjártó Péter külügyminiszterrel, Dömötör Csaba parlamenti államtitkárral, miniszterhelyettessel és más vezető politikusokkal.
  • A műsorfolyam délutáni szakaszában Paláver lesz Lentulai Krisztián műsorvezetésével. A közlemény szerint az adás különlegessége az lesz, hogy bekapcsolnak politikusokat és előadóművészeket is, akiktől személyesen lehet majd kérdezni.
  • A nap központi eleme a kora este látható Magyarország Választ című műsor lesz, mely 17:30-tól veszi kezdetét, és amelyben Déri Stefi és Gerhardt Máté mellett G. Fodor Gábor és Boros Bánk Levente elemzőként segíti az adatok értelmezését, az összefüggések megtalálását.  A stúdióba szakértő vendégként érkezik Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője, aki  tájékoztat majd a döntések hátteréről, politikai folyamatokról. A stúdióban lesz Kohán Mátyás is, a Mandiner munkatársa, aki az adatok közlésében lesz a televízió segítségére.

A csatorna közleményéből kiderül, hogy az adás közben folyamatos kitekintéssel, kapcsolással lesznek jelen a budapesti, vidéki, külföldi helyszíneken, a pártok eredményváróiban. Napközben pedig követik a történéseket, hogy az egyes politikusok hol és mikor szavaznak, továbbá figyelik a szavazatok állásait, a részvételi adatokat, miközben esélyeket is latolgatnak. Ott lesznek Hódmezővásárhelyen is, ahol az ország egyik legnagyobb csatája várható.

Magyarország ismert énekesei, közszereplői is bekapcsolódnak a műsorba. Látható lesz videóüzeneten keresztül Nagy Feró, Pataki Attila, Bayer Zsolt, Kautzky Armand, Csík János, Gregor Bernadett, Csókai András, Koncz Gábor és még sokan mások, akik szavazás fontosságát hangsúlyozzák.

Mint arról a Media1 beszámolt, nagyszabású választási műsorral készül vasárnapra az ATV és a Spirit FM, valamint a Partizán is.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások