
Elismerte a Magyar Nemzet, hogy hazudott Gulyás Mártonról, a Partizán alapítójáról
A kormánypárti lap most helyreigazított cikkének szerzője nem vállalta fel a nevét.
A kormánypárti lap most helyreigazított cikkének szerzője nem vállalta fel a nevét.
Miután az egyesület keresetét a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla is elutasította, most a Médiatanácshoz fordulnak segítségért.
Idén már a sokadik perét nyeri a kormánypárti sajtóval szemben az Együtt volt elnöke. Most egyszerre 104, a Mediaworks lapjai által közölt cikk miatt nyert pert a Fővárosi Törvényszéken
sbfgjgkhgfdesss címmel közölt „hírt” kedden a kormánypárti médiaholdinghoz tartozó Bama.hu, majd az információt villámtempóban és bárminemű ellenőrzés nélkül vették át a KESMA/ Mediaworks lapjai. A tartalom már közel két napja elérhető.
Helyreigazításra kötelezte a bíróság a kormánypárti lapot a valótlanságok miatt.
Úgy tűnik, nem tanult korábbi, a Media1 által jogerősen is megnyert bírósági ügyéből a Gábor László főszerkesztette Origo. Ezúttal egy, Dési János, a Klubrádió műsorvezetője és rádiós jegyzete ügyében megjelent hírünkkel összefüggésben állított valótlanságokat lapunkról a kormánypárti KESMA internetes terméke. A Media1 helyreigazítási eljárást indít.
A párt volt kommunikációs munkatársának tulajdonítottak olyan mondatokat, amelyeket nem mondott.
A Magyar Film Napja alkalmából kerül képernyőre a népszerű magyar filmvígjáték. A vetítés előtt kulisszatitkokról is szó esik majd.
50 éven volt hallható a hangja különféle rádiókban.
A párt szerint hazugságokat fogalmazott meg egy szerdai cikkében a kormánypárti médiatermék.