fbpx
168.hu

Sajnálkozik a 168.hu, amiért lehozta azt az álhírt, hogy Gyurcsány szerint Soros beállt Márki-Zay mögé

Kiderült, hogy azért törölte a 168 óra internetes kiadása a DK: Soros György áll Márki-Zay című írását, mert az valótlan tartalmú volt.

Letörölte a „DK: Soros György áll Márki-Zay mögött címmel” szombaton reggel megjelent írását a 168.hu és az azt átvevő civilhetes.net nevű oldal.

A 168 Óra internetes szerkesztősége a törölt cikkben olyanokat állított, hogy értesülése szerint Gyurcsány Ferenc pártelnök péntek délután az előválasztás eddigi eseményeit a Demokratikus Koalíció stábjával értékelve azt állította, hogy Soros György beállt Márki-Zay Péter mögé, a hódmezővásárhelyi polgármester ennek köszönheti sikereit.

A szerkesztőség most közleményben kér elnézést az olvasóktól és az érintettektől. Azt írják, hogy az információt annak közlésekor két független forrásuk is megerősítette, mostanra viszont, a cikk megjelenése után az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelenteket, ezért döntöttek úgy, hogy a cikk megjelenését felfüggesztik.

Az a sajnálkozásból nem derül ki, hogy ki volt a két állítólagos forrás, aki a lap által közölt információt tudatta a 168.hu-val és mi alapján tartották azt hitelesnek, de arra sem tértek ki, hogy pontosan kik és hogyan győzték meg a lapot, hogy amit közöltek, az valójában csak egy fake news volt, tehát az egykori miniszterelnök, a DK elnöke nem tett ilyen kijelentéseket.

Mindössze ennyi jelent meg az oldalon:

„A Demokratikus Koalícióval és az ellenzéki előválasztással foglalkozó cikkünket az alábbi okból távolítottuk el az oldalunkról: bár a cikk készítésekor a tudomásunkra jutott információt két független forrásból is megerősíttettük, a cikk megjelenését követően azonban az érintettek hitelt érdemlően cáfolták a megjelentetett információt. Ennek fényében a cikk közlését haladéktalanul felfüggesztettük. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk.”

A Media1 számolt be arról elsőként, hogy a 168.hu idén nyár óta Milkovics Pál, a Pesti Hírlap alapítója mellett fele részben már Schabi Michaeli / Schabtai Michaeli izraeli-grúz üzletemberhez tartozik, aki ezután a Media1-nek adott nyári exkluzív interjúban elismerte, hogy egy évtizedes barátság fűzi Rogán Antalhoz, azt állította ugyanakkor, hogy a lapot kiadó Brit Mediába (mai nevén Michaeli, Schwartz & Brit Média) nem ezért szállt be, annak nincs köze Rogánhoz fűződő kapcsolatához.

A 168.hu-hoz tartozik a Pesti Hírlap is, mely az elmúlt napokban többször is címlapján támadta Márki-Zay Pétert több évvel ezelőtti szavaiból idézve: hétfőn azt az egyébként két évvel ezelőtti mondását idézték Márki-Zay Péternek, hogy a gyerekeket nyitott kézfejjel lehet megütni, szerdán pedig azt idézték a politikustól (némiképp megcsonkítva gondolatát), hogy ellenzi az abortuszt és a válást. Márki-Zay Rogán Antalt sejtette a háttérben.

Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások