bocsánatkérés

Marsi Anikó, Gönczi Gábor, a Tények műsorvezetői és a Tényeket felügyelő Kökény-Szalai Vivien, a Tv2 hírigazgatója

Tényfeltárás a TV2-nél: bocsánatkérést ígértek, de elmaradt – a Szalai Vivien-vizsgálat eredményéről is hallgatnak

Áprilisban még a TV2 sajtóosztálya is megerősítette a Media1-nek, hogy belső vizsgálatot indítottak a Szalai Vivien volt hírigazgató időszakával kapcsolatos ügyek miatt. Azóta azonban nem közölték, mire jutottak, és a csatorna az egykori és jelenlegi televíziósokból, újságírókból, jogászokból és médiaszakértőkből álló csoport súlyos kérdéseire sem válaszolt. Elmaradt a nyilvános bocsánatkérés is, pedig a volt tévések állítása szerint a médiavállalat jelezte: megkövetik azokat, akik nem voltak hajlandók részt venni a lejáratásokban.

Az M1 felfüggesztésére utaló felirat 2026.07.07-én délután

RENDKÍVÜLI: Felfüggesztették az M1 műsorát

Zajlanak az elbocsátások az állami médiában. Biztonság őrök kísérték ki Császár Attila riportert, és Németh Zsolt Pitbull csatornaigazgató állami tévés pályafutása is befejeződött. Eközben megjelent egy felirat az M1 nemzeti hírcsatornán, mely szerint a közmédia nem hazudhat, ezért átmenetileg felfüggesztik a hírszolgáltatást.

Bodacz Balázs 13 év után kért bocsánatot Pikó Fruzsinától, aki Rózsa Milánt is felidézte válaszában

Bodacz Balázs 13 év után kért bocsánatot egy HírTV-s lejáratóriportja miatt Pikó Fruzsinától, aki Rózsa Milánt is felidézte válaszában

Bodacz Balázs, a köztévé hírterületért felelős leendő vezetője elnézést kért Pikó Fruzsinától és édesapjától, Pikó András józsefvárosi polgármestertől egy 2013-as HírTV-s riport miatt, amellyel Pikó András szerint Bodacz a NER ellen tüntető középiskolás fiatalokat, köztük Pikó Fruzsinát és a később az életének önkezével véget vető Rózsa Milánt „bajnaigárdázva” járatta le a Célpont című műsorban. Pikó Fruzsina válaszában Rózsa Milánt is felidézte.

A Válasz Online internetes felülete

Bocsánatot kért a Válasz Online egy 2013-as Heti Válasz-cikk miatt, amely után civilekre szállt rá a Fidesz

A Válasz Online szerkesztőségének több tagja elnézést kért mindazoktól, akiket egy 2013-as Heti Válasz-cikk nyomán igaztalan Fidesz-bosszú ért. A szerkesztőség szerint akkor nem láthatták előre, hogy a kormánypárt a cikkre civilek elleni kampányt épít, de most „számvetéses időszakban” szükségesnek tartották a bocsánatkérést.

Murányi András, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője

Reagált Magyar Péter szavaira Murányi András

A bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője a közösségi médián keresztül válaszolt az új miniszterelnök beiktatási beszédének újságírókra vonatkozó részére.

Magyar Péter miniszterelnök beiktatási beszédét mondja az Országgyűlésben 2026. 05. 09-én

Magyar Péter a meghurcolt újságíróktól is bocsánatot kért beiktatási beszédében

Bár a híradások főként azt emelték ki Magyar Péter miniszterelnöki beiktatási beszédéből, hogy bocsánatot kért a bicskei gyermekotthon, a Szőlő utcai intézet és a gyermekvédelmi rendszer hibáinak áldozataitól, az új kormányfő más társadalmi csoportokat is külön megszólított. A civilek, tanárok, egészségügyi dolgozók és közéleti szereplők mellett azoktól az újságíróktól is bocsánatot kért, akiket az elmúlt években megbélyegeztek, meghurcoltak vagy ellenségként kezeltek.

Vujity Tvrtko, az ATV Csoport amerikai tudósítója.

Vujity Tvrtko: A TV2 kérjen bocsánatot azoktól, akiket azért aláztak meg, mert nem voltak hajlandók csalni és hazudni

Vujity Tvrtko a Media1 megkeresésére azt mondta: nem érez elégtételt a TV2 mostani Naplójának megszüntetése miatt, mert annak szerinte nem volt köze az eredeti műsorhoz. A korábbi, tizenkét évvel ezelőtt ellehetetlenült eredeti Napló riporter-műsorvezetője és a TV2 egykori alapító munkatársa szerint ugyanakkor fontos emberi gesztus lenne, ha a TV2 bocsánatot kérne azoktól az egykori munkatársaitól, akiket azért aláztak meg, mert nem voltak hajlandók csalni és hazudni. Tvrtko azt is mondta, szerinte Szalai Vivien egykori hírigazgató sorsa a hatóságokra tartozna. A csatorna nem sokkal azután döntött a műsor megszüntetéséről, hogy Tvrtko áprilisban azt kérte a TV2-től: hagyjon fel a Napló név használatával.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások