Krekó Péter, illetve általa vezetett Political Capital a Media1-hez is eljuttatott közleménye szerint
„amilyen nagy hanggal állított hazugságokat a Magyar Nemzet Krekó Péter Politiconak adott nyilatkozatáról, olyan néma volt a perben”,
ugyanis a tárgyaláson az alperes Magyar Nemzet és kiadója, a kesmás Mediaworks Hungary Zrt. jogi képviselője meg sem jelent és írásban védekezést sem terjesztett elő. A bíróságnak meglehetősen könnyű dolga volt az ítélethozatalkor, hiszen az alperes távollétében automatikusan el is vesztette a pert.
Az ítélet alapján a Magyar Nemzet napilap címlapján, valamint az online kiadás nyitólapján a szerkesztőségnek helyreigazítást kell közölnie az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt napon belül:
„2020. december 29. napján megjelent, az „Oltásellenességre játszhat a baloldal” című cikkünkben azt a valós tényt, hogy Krekó Péter politikai elemzőként nyilatkozott a Politico című lapnak a koronavírus-járvány, valamint a járvány elleni oltásba vetett alacsony bizalmi szint lehetséges politikai következményeiről, a cikk és a nyilatkozat lényeges elemeinek eltorzításával és elhallgatásával abban a hamis színben tüntettük fel, hogy Krekó Péter a baloldali pártok számára azt a stratégiát javasolja a választásokra, hogy kezdjenek oltásellenes kampányba.
Ezzel szemben a valóság az, hogy Krekó Péter a Politico cikkében idézett nyilatkozatában a baloldali kampány és annak stratégiája szóba sem kerül, és Krekó Péter nem is adott tanácsot a baloldali pártoknak a választási stratégia kapcsán; Krekó Péter a cikkben idézett álláspontjával a magyar kormányt kritizálta, mert az orosz vakcina propagálásával szerinte a hivatalos uniós oltás népszerűségét is aláásta a kormány.”
Krekó Pétert ebben az eljárásban Tóth Balázs és Sepsi Tibor ügyvédek képviselik. A dezinformációs kampány miatt további jogi eljárások is indultak, Krekó Péter büntetőeljárást is kezdeményezett.