
Oroszország betiltotta a The Moscow Times című lapot
Putyin ügyészségének indoklása szerint a lap már korábban külföldi ügynöknek minősített újságírói tudatosan „lejáratják az Orosz Föderáció vezetését”.

Putyin ügyészségének indoklása szerint a lap már korábban külföldi ügynöknek minősített újságírói tudatosan „lejáratják az Orosz Föderáció vezetését”.

Az NMHH Médiatanácsa július 9-i ülésén vizsgálatot indított a TV2 Play streamingszolgáltatással szemben, és megújították a Csaba Rádió médiaszolgáltatási jogosultságát. Az RTL és a Netflix korhatári besorolásait vizsgálta. Egyikük elvérzett.

Jelenleg tíz szakirányon zajlik az oktatás, köztük tévés és rádiós újságírókat, valamint operatőröket és vágókat is képeznek. Csak elképzelni lehet, hogy az eddig is masszívan kormánypárti oktatási stúdióban miféle változások jöhetnek.

Sajtóháború kezd kibontakozni a DK-közeli Nyugati Fény és az egyre nyíltabban DK-ellenes, az egykori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet például „ElQro” (elk*ró)-ként emlegető 444 között. Előbbi, a Nyugati Fény, mely már korábban is bírálta a 444-et, még szerdán újra kritizálta a 444-et, valamint a Telexet és a HVG-t, hogy azok nem számoltak be Magyar Péter egy nappal korábban kirobbant ügyéről, az úgynevezett Ádám Laura-ügyről még azután sem, hogy a jobboldali politikus hosszú sajtóközleményt adott ki az ügyben. Ma, csütörtökön viszont már a 444 bírálja a Nyugati Fényt és a DK médiapolitikáját. Mandula Viktor, a Nyugati Fény kiadójának tulajdonosa érdeklődésünkre elmondta, szerinte a 444 cikke szürreális, majd kifejtette, miért.

Egy kutatás szerint az AI / MI valósággal zabálja az orosz propagandát, sőt, terjeszti is a felhasználói körében. Ami talán még rémisztőbb, nemcsak visszamondani képes a dezinformációt, de újakat gyártani is képes.

A Lánczi Tamás vezette hivatal elemzésben tekintette át a kormányfüggetlen sajtó ad hoc tartalmait. Olyan híradásokra is ráütötte a háborúpártiság pecsétjét, melyek az állami médiát és a Mediaworks megyei lapjait is megjárták, sőt, amelyek egyenesen az állami hírügynökségtől, a Magyar Távirati Irodától érkeztek.

Állásfoglalást adott ki a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége), melyben elítél minden olyan hatalmi akciót, mellyel a független sajtó működését kívánják akadályozni. E törekvések közé sorolják azt a hétfőn villámgyorsan megjelent kormányhatározatot, mely elvben a háborús propaganda ellen szól, valójában azonban újra a független média normális működését fenyegeti.

A Media1 megtudta és ezt a Fővárosi Ítélőtáblán hivatalosan is megerősítették érdeklődésünkre, hogy Orbán Viktor nem törődött bele abba, hogy a Fővárosi Törvényszék elsőfokon számára kedvezőtlen ítéletet hozott a kormányfő által, magánszemélyként, magyar médiumok ellen indított sajtóperekben és Orbán a Fővárosi Ítélőtáblánál fellebbezést nyújtott be vesztes pereiben. A bírósági eljárások Hans Reisch, a Spar vezérigazgatójának egy osztrák élelmiszeri lapban megjelent, a kormányfő oligarcháival kapcsolatos nyilatkozatának szemléje miatt indultak. A Media1 azt is megtudta, mikor lesznek a másodfokú tárgyalások, így azokon bárki érdeklődőként részt vehet.

A kormánypárti lap az oroszpárti dezinformációkat egy sokszorosan lebukott amerikai konteógyáros posztjaival próbálta meg alátámasztani.

A hétfő este megjelent kormányhatározat szövege szerint a „háborús propagandát szolgáló” külföldi támogatások visszautalásának lehetőségéről kell törvényt alkotni még július végéig. Nyilvánosságra is hoznák a támogatást.