
Megszorongathatja-e a kereskedelmi tévéket a Kráss Kontent?
Interjú Márky Annával és Gabnay Mátéval, a Sávlekötő és az Egy asztalnál című népszerű YouTube-műsorokat is készítő Kráss Kontent fiatal kreatív producereivel.

Interjú Márky Annával és Gabnay Mátéval, a Sávlekötő és az Egy asztalnál című népszerű YouTube-műsorokat is készítő Kráss Kontent fiatal kreatív producereivel.

Korábban a V4Square oknyomozó műhely, majd Forbes is arról írt és az ATV Öt című műsorában Dévényi István is azt állította, hogy a kormánypárti médiarendszer átalakulása várható, sőt a Forbes azt is tudni vélte, hogy a Mediaworksöt úgy darabolják szét, hogy egyik lapja, a Mandiner az MCC-hez és Orbán Balázshoz kerül. A Mediaworks pénteki közleményében azonban azt írja, hogy a szétdarabolására vonatkozó sajtóinformációk valótlanok, miközben a Mandinerre vonatkozó állítást valójában nem cáfolják.

A weboldaltervezés során kiemelt figyelmet kell fordítani a font típusokra, ugyanis erős hangulatkeltő hatásuk van. Jelentős a szerepük a honlap üzleti sikerében. Ezt pedig érdemes

Jelentős technikai bővítést, például Samsung okostévés applikációt jelentett be a Network4 Media Group.

Lapunk úgy tudja, sokan Magyar Péter térfeléről kezdték el támogatni a rádiót azután, hogy az egykoron a Klubrádiót segítő baloldali párttal, a DK-val nyilvános konfliktusba került a zebrás rádió.

Újabb források állítják azt, hogy tulajdonost válthat a Mandiner, illetve azt, hogy szétszedné a Nemzeti Együttműködés Rendszere a kormánypárti médiagépezetet, a Mediaworksöt.

A Lost in Europe nevű csoport kapta a 2024-es Daphne Caruana Galizia újságírói díjat – közölte a Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája. A csoport riasztó jelenségre hívta fel a figyelmet.

Lapunk több forrásból megerősített információi szerint a magyar állam és a MOL közös – közérdekű vagyonkezelő – alapítványa, a MOL – Új Európa Alapítvány levelet írt magyar szerkesztőségeknek, megfenyegetve őket, hogy azonnal, de legkésőbb 24 órán belül töröljék a 444 által a napokban nyilvánosságra hozott, majd több magyar médium által szemlézett információkat, mivel máskülönben büntetőeljárás alanyaivá válhatnak. Jogászok szerint az olajvállalat alapítványának rendőrséggel való fenyegetőzése több szempontból is aggályos, és súlyosan sérti az információszabadság és a sajtószabadság elvét.

Közel két évvel az RTL+ platform indulása után a Samsung Tizen okostévék tulajdonosai is használhatják ezentúl az RTL+ applikációt, így nem kell többé a Chromecasttel küzdeniük, ha a streamingplatform tartalmait nagy képernyőn szeretnék látni.

Bár az RTL elhappolta az MTVA elől az UEFA Bajnokok Ligája közvetítési jogokat, ennek ellenére mégis további 25 milliárddal tovább nőhet 2025-ben a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) költségvetése az Országgyűlés előtt fekvő javaslat szerint.