
Mikor indul el a magyar BBC hírszolgáltatás?
Megkérdeztük a brit közmédiát, mikor indul el a BBC magyar nyelvű hírszolgáltatása, amelynek szerkesztőségébe hónapokkal ezelőtt újságírókat toborzott a társaság.

Megkérdeztük a brit közmédiát, mikor indul el a BBC magyar nyelvű hírszolgáltatása, amelynek szerkesztőségébe hónapokkal ezelőtt újságírókat toborzott a társaság.

A korábban becsületsértésért elítélt Toót-Holló Tamás lett az Erdélyi Médiatér Egyesület, a sokszor csak „erdélyi KESMA”-ként emlegetett szervezet vezetője. A romániai magyar sajtó nagy részét irányító szervezet élén villámgyors váltás történt, miután Budapesten a Fidesz tartalékot lát a határon túli szavazók mozgósításában.

25 ember, köztük több ismert médiaszereplő ellen lesz magánvádas büntetőeljárás, amelyet Perintfalvi Rita indított. Hont András erre reagálva jelezte, tesz az egészre – egyúttal újabb durva kijelentést tett Perintfalvival kapcsolatban.


Az M4 Sport internetes oldalának korábbi főszerkesztőjét elragadta egy kiáradt patak a Magas-Tátrában.

Hamvas Tamás lesz a Totalcar főszerkesztője november elsejétől, a pozíciót idén június óta betöltő Huber Tamást váltva a poszton – jelentette be az Indamedia. Huber a jövőben a stratégiai irányokra és a tartalomfejlesztésre fókuszál.

Új rádiót alapított Gáspár Róbert, a RiseFM alapítója. Egyből hat csatorna is elérhetővé vált.

A Central Médiacsoport bejelentette, hogy 2026 januárjától ki veszi át a National Geographic magazin szerkesztését a nyugdíjba vonuló ifj. Vitray Tamástól.

„Újságírás-Etika Kelet-Európában” címmel jelent meg néhány nappal ezelőtt médiaparterünk, a Médiakutató című folyóirat két szerkesztőjének új kötete, amely az újságírás erkölcsi határait, dilemmáit és kelet-európai sajátosságait vizsgálja. Interjú Bajomi-Lázár Péterrel és Boldog Dalmával, a könyv szerzőivel.

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöke.