Online média

tiktok facebook

Visszakapja Amerika a TikTokot – új társtulajdonosa lehet a cégnek

Bár a hétvégén Amerikában elérhetetlenné tették a TikTokot, de miután a január 20-án hivatalba lépő Donald Trump megígérte, hogy elhalasztja egy elnöki rendelettel a népszerű kínai platformot elérhetetlenné tevő törvény hatályba lépését, azonnal megkezdődött a platform visszatérése. A kínai cég azonban várhatóan kénytelen lesz a részvényeinek felét átadni egy amerikai cégnek. A TikTok betiltása egyébként már 2020-ban, Trump akkori kormányzásának idején is napirenden volt és úgy volt, hogy az Oracle veheti meg a közösségi média platformot.

Fiatal nő leláncolt karokkal tiktokozni próbál.

Elérhetetlenné tették a Tiktokot Amerikában

Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban és ezzel elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.

A Forbes vezetése, Galambos Márton, Zsiborás Gergő, Kocsis Attila

Új főszerkesztő és vezérigazgató a Forbes Magyarország élén

A lapot 11 éve irányító Galambos Mártont Zsiborás Gergő váltja a főszerkesztői poszton. Galambos Márton vezérigazgatóként folytatja karrierjét a kiadóvállalatnál. Kocsis Attila, a kiadó eddigi vezetője a jövőben társtulajdonosként és ügyvezetőként a Forbes Business Club vezetésén és fejlesztésén dolgozik tovább.

A kínai Külügyminisztérium honlapján 2023.03.17-én, amikor a kínai nagykövetség ügyvivője, Yang Chao az MTVA-székházban járt Papp Dánielnél és a médiaegyüttműködésről tárgyalt.

Másodjára is nyert az Átlátszó az MTVA ellen a kínai szerződések ügyében

Másodfokú, jogerős ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla is arra kötelezte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot, hogy adjon ki az Átlátszó újságírójának minden olyan szerződést, amit az elmúlt öt évben kínai szervezettel kötött. A tavaly májusi adatigénylés teljesítését arra hivatkozva tagadta meg már több mint fél éve az állami média, hogy nem tudják megtalálni a kínaiakkal kötött szerződéseket.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások