
Az újpesti önkormányzat szerint politikai utasításra indult rendőrségi eljárás a médiacégüknél
Az önkormányzat közleménye szerint a polgármesterről készül imázsvideók maradéktalanul megvannak és nem történt semmilyen törvénytelenség.

Az önkormányzat közleménye szerint a polgármesterről készül imázsvideók maradéktalanul megvannak és nem történt semmilyen törvénytelenség.

Mindkét szolgáltatót a nem megfelelő korhatár-besorolás miatt panaszolta be Hollandiában a magyar médiahatóság.

A BRFK hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást az ellenzéki vezetésű újpesti önkormányzatnál.

Az állami útépítésekből meggazdagodott nagyvállalkozó az Index kormányközelivé tételében is szerepet játszó Oltyán József üzlettársa lett.

Interjúkészítés közben inzultálta az N1TV munkatársait az Állami Számvevőszék épületével szemben épülő ötcsillagos budapesti hotel egyik biztonsági őre, és emiatt rendőri intézkedés is történt – írja az Alfahír.

Pénzügyi elemzők szerint 2025-től kezdve a bevételek tekintetében a streaming szolgáltatók lekörözik majd a lineáris tévéket.

A jogászok is előre figyelmeztetik az érintetteket, hogy a jövő hónaptól kezdve számos ponton megváltozik a reklámetikai kódex.

A videókat a mesterséges intelligencia segítségével lehet majd idegen nyelvekre lefordítani.

A chatbot az Open AI legújabb technológiáján alapul.

Kele János megpróbálta szembesíteni a kormánypárti portált, hogy a politikus szerint a nevével ellentétben a rossz oldalon áll.