
Az MTI nem tartja túl fontosnak a Lengyelországban lelőtt orosz drónok hírét
Az állami propaganda egyelőre mélyen hallgat az orosz agresszió terjedéséről.

Az állami propaganda egyelőre mélyen hallgat az orosz agresszió terjedéséről.

Hétfőn és kedden is beszámolt az RTL Híradó arról, hogy amikor Móna Márk, a Mandiner tudósítója a Tisza Párt többkulcsos adótervezetéről szerette volna kérdezni Kötcsén Ruszin-Szendi Romuluszt, a párt alelnöke testi erővel többször is lökdöste a kormányközeli MCC-hez tartozó lap munkatársát. Kedden sikerült megszólaltatniuk Magyar Pétert is, akitől az azt kérdezték, lesz-e következménye az ügynek.

A legnagyobb hazai újságíró-szervezet, a MÚOSZ ma állásfoglalást juttatott el a Media1-nek, nem sokkal azután, hogy Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője levelet írt a szervezet elnökének. A közleményt dőlttel közöljük.

Free Media Awards díjat kapott a Direkt36 tényfeltáró műhely. A zsűri külön kiemelte az Orbán-család gazdagodásáról szóló, A dinasztia című nagy sikerű dokumentumfilmjüket.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága hétfőn az alábbi állásfoglalást fogadta el és ajánlja a MÚOSZ elnökségének és a magyar sajtó valamennyi közreműködőjének figyelmébe.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője állásfoglalást kért a Magyar Újságírók Országos Szövetségétől, amiért a Tisza Párt szerinte korlátozná a sajtó szabadságát.

Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője közösségi oldalán arról tudósított, hogy megsérült egy magyar tudósító Tbilisziben a hétfő esti tüntetés során.

Egy mezőcsáti fórumon bekiabálásra reagálva beszélt Magyar Péter az RTL és a NER kapcsolatáról: szerinte a médiavállalat, ha nem is tökéletes ott minden, EGYELŐRE MÉG nem került a rendszer kezébe, de azt is hozzátette: »bár már lehet, hogy komp jár át Leningrádba«. A Media1 viszont az elmúlt hetekben több olyan körülményről is beszámolt, amelyek alapján úgy tűnik, a „komp” már régóta jár – még ha ez nem is tulajdonviszonyként testesül meg.

Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Médiatanács elnöke a Köztér című YouTube-műsorban reagált két, általunk küldött kérdésre is. Felvetettük neki a Budaörs Rádió 2019-es, a Kúria által is törvénytelennek minősített elnémítását, és azt kérdeztük, nem érezte-e szükségét bocsánatkérésnek a nehéz helyzetbe hozott rádiósoktól. Válasza egészen meghökkentő volt: saját magát a rádió megmentőjeként próbálta beállítani.

Elbukta az RTL Magyarország a Media1 elleni sajtópert. A Budapest Környéki Törvényszék kedden kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a független médiaipari szakportál cikke közérdeklődésre számot tartó közéleti ügyekről szólt, kritikai véleményt tartalmazott, amit nem lehet helyreigazíttatni. Az RTL-nek kell viselnie a teljes perköltséget, ami közel 1,8 millió forintot tesz ki. A Media1 szerint ez egy tipikus SLAPP-per volt, amelynek célja a lap megfélemlítése és ellehetetlenítése.