
A feszes, üde bőr alapja a gondos hidratálás (x)
Bőrünk jelentős változáson megy keresztül a kor előrehaladtával, az első változás körülbelül 30 éves életkor körülre tehető. Ilyenkor már egy kicsit kevesebb kollagén termelődik, a

Bőrünk jelentős változáson megy keresztül a kor előrehaladtával, az első változás körülbelül 30 éves életkor körülre tehető. Ilyenkor már egy kicsit kevesebb kollagén termelődik, a

Elhagyja a piros-fehér-zöld nemzeti színeket és kékes-lilás színre vált a Gránit Bank logója. A Tiborcz István cégéhez tartozó pénzintézet arculatában domináló új színeket értékes ásványok színei inspirálták.

Az operációs rendszerek az elmúlt években rengeteget változtak a fejlesztéseknek köszönhetően. Biztosítják a számítástechnikai eszközök működését, a segítségükkel érhetjük el a programokat, dokumentumainkat. A legismertebbnek

Egyes járművek, mint például a lakókocsik, teherautók és kamionok a szokásosnál jóval nagyobb, több tíz tonnás terheket szállítanak naponta. Ezeket a „szekereket” általában nagyon nehéz

Ki tudna ellenállni a boldogság forrásának és az istenek eledelének nevezett csokoládénak, hiszen számtalan formában és ízesítéssel kapható, különféle kakaótartalommal, édes és kesernyésebb ízvilággal. Csokoládét

Ha egy olyan U-alakú kanapét szeretnél a lakásodba, amelyet még hosszú évekig élvezni tudsz, akkor semmiképpen se vágj bele a vásárlásba néhány előzetes lépés nélkül.

A fiatalokat köti össze a pénzügyi, biztosítási szektorral, a lakáspiac szereplőivel és a munkaadókkal a Portfolio Csoport. Idén májusban egy teljesen új rendezvényt hoznak a magyar piacra: a GEN Z az első nagyszabású, fiataloknak szóló, pénzügyi tudatossági ismereteket fejlesztő fesztivál Magyarországon.

Az MSZP jogértelmezése szerint a nemzeti vagyonról szóló törvény előírja, hogy az állami szerződéseket magyarul kell kötni, a magyar jog alapján, hogy vita esetén magyar bíróság járhasson el, ezért a Vodafone Magyarország felvásárlásával kapcsolatos szerződés semmis. A legfőbb ügyész másképp látja.

Ha valódi kalandra vágyunk, akkor érdemes kiszakadni a megszokott életünkből és felfedezni egy ismeretlen tájat. Azonban ahhoz, hogy ez az élmény tökéletes legyen, fontos, hogy a megfelelő járművel vágjunk neki a nagy útnak. A Volvo V90 Cross Country úgy lett megalkotva, hogy képes legyen megbirkózni a kihívásokkal, ezért nem csoda, hogy ez minden kalandor álomautója!

Lényegében kétszereplőssé vált a mobilszolgáltatók piaca, és abból az egyik szereplő az állam.