fbpx
Mediaworks

Monstre perrel néz szembe a megszűnő Figyelő kiadója, a Mediaworks Hungary

A Fővárosi Törvényszék jövő héten kezdi el tárgyalni 34 magánszemély a Figyelő és kiadója, a Mediaworks ellen indított közös keresetét.

A kollektív személyiségi jogi pernek az a célja, hogy bíróság marasztalja el a kormánypárti lapot, amely közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be. A felpereseket a Magyar Helsinki Bizottság képviseli a perben.

A most induló bírósági per nem előzmény nélküli. Már 2020 márciusában jogerős ítélet kötelezte arra a Mediaworks Zrt.-t, a Figyelő kormánypárti kiadóját, hogy fizessen 500–500 ezer forint összegű sérelemdíjat két jó hírében megsértett embernek, akiket a lap a hírhedt „Soros-listáján” szerepeltetett még 2018-ban – emlékeztet a Magyar Helsinki Bizottság egy pénteki, a Media1-nek megküldött közleményében.

Ezúttal újabb 34 „feketelistázott” ember indított pert a Figyelő cikke miatt, mivel a kiadó a pert követően egyikük megkeresésére sem adott elégtételt önkéntesen.

Az első bírósági tárgyalás időpontja július 6-án, jövő héten szerdán 11 óra 30 perckor lesz a Fővárosi Törvényszéken.

Szerdán jelentette be a Mediaworks Hungary a Figyelő és a Világgazdaság munkatársainak a döntést, hogy megszünteti a gazdasági heti- és napilapjának nyomtatott változatát.

További hírekért nézzen szét a Media1.hu oldalon! Megtalál minket és bekövethet minket Facebookon is.

Borító: Mediaworks-termékportfólió, még a lapbezárás előtt. Fotó: Szalay Dániel / Media1.hu
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások