
Pert nyert az Origo ellen a Katona József Színház
A kormánypárti lapot sérelemdíj fizetésére kötelezte a bíróság.
A kormánypárti lapot sérelemdíj fizetésére kötelezte a bíróság.
Juhász már számos alkalommal nyert pert különböző kormánypárti orgánumokkal szemben az idei évben. Azonban nem mindenütt hajlandók végrehajtani az ítéletet önként.
Akadt ugyan kivétel is, de még a 416-os euróárfolyamot követő napon is csak elvétve lehetett találkozni a forint újabb történelmi mélypontra esésével.
A sajtó-helyreigazítási per után a személyiségi jogi perben is diadalmaskodott a politikus.
A Media1 értesülése szerint Gajdics ismét a néhány éve a NER-hez került Szabad Föld főszerkesztője lesz.
A Media1 azt is megtudta, hogy Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok hírigazgatója a Megafon Központhoz igazol át. Felhívtuk Huth Gergelyt, hogyan pótolják a kieső hírigazgatót.
A Media1 információi szerint elsősorban tördelőket bocsátottak el, de néhány szerkesztő is távozott a Figyelő és a Világgazdaság bezárásáról meghozott döntés után a Mediaworks Hungary Zrt.-től, köztük a Figyelő egyik legrégebbi, még a múlt évezred óta foglalkoztatott munkatársa.
A Gwendoline Delbos-Corfield által készített új jelentéstervezet hosszan sorolja a 2018 óta hozott, aggályos magyar kormányzati és parlamenti döntéseket sorolja.
A Fővárosi Törvényszék jövő héten kezdi el tárgyalni 34 magánszemély a Figyelő és kiadója, a Mediaworks ellen indított közös keresetét.
A médiahatóság szerint túl erőszakos volt a mese az állami rádióban, és ezzel a Kossuth Rádió veszélyeztette a kiskorúak fejlődését, ráadásul nem először. A HírTV figyelmeztetéssel megúszott egy 91 alkalommal megvalósult jogsértést. A Rock nevű rádiónál is jogsértést talált a testület.