
Donáth Anna bírósági végrehajtót küldött egy sor, a „rendszert kiszolgáló” médiatermékre
Végrehajtókat küldött a Momentum politikusa – ahogy közösségi médiás bejegyzésében fogalmazott – a „propagandára”.
Végrehajtókat küldött a Momentum politikusa – ahogy közösségi médiás bejegyzésében fogalmazott – a „propagandára”.
Komoly verseny bontakozott ki több kormányközelbe került hírportál között azzal kapcsolatban, hogy ki ijeszti meg minél jobban az olvasóit egy rossz minőségű videó alapján és ki mond minél nagyobbat egy állítólagos Salgótarján felett felbukkant ufóval kapcsolatban, amiről egyetlen forrás alapján számoltak be.
Egy kis helyiségbe, egy videó tanúsága szerint az illemhelyre nyíló 303-as szobába zsúfolódtak össze az Origóba beolvasztott 888 túlélői. G. Fodor Gábort, a 888 eddigi főszerkesztőjét hiába kerestük az Origo impresszumában.
A Kúria szerint akkor is jogszerűen közölte a HírTV a portálján azt, hogy „A jobbikos Varga-Damm Andreának is köze lehet a lakásmaffiához”, ha egyébként a címbeli kijelentés nem állja ki a bizonyíthatóság próbáját. A Kúria szerint csupán egy provokatív véleményt közölt a kormánypárti médium. Bár a korábban eljáró bíróság egy jogerős ítélettel még sérelemdíj megfizetésére és a jogsértőnek minősített közlés eltávolítására, valamint bocsánatkérésre kötelezte a televíziót, a Kúria most végül még a lejáratott politikust kötelezi a perköltségek viselésére.
Rendkívüli műsorfolyammal készül a HírTV és a KarcFM az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójára, péntekre – tudatta a Media1.hu-val a KESMA-hoz tartozó médiaszolgáltató.
Tíz lapot választott ki olvasottság alapján a 21 Kutatóközpont a Média-iránytűjéhez, amelyben egy megbízhatósági és egy pártossági tengelyen értékelte a lapokat öt-öt szempont alapján.
A KDNP frakció által 2018 és 2022 között megkötött szerződések szerint 12 millió forintért gyártott a kisebbik kormányzópárt politikusait népszerűsítő imázsfilmeket annak a Gáll Csongornak a cége, aki néhány héttel ezelőtt igazolt az Indamediához tartozó, előzőleg teljes személyi állománycserén áteső Napi.hu hírportálhoz. A Media1 megkereste az új munkatárs cégének KDNP-s 12 millió forintja ügyében az Indamedia sajtóosztályát, de nem bizonyultak készségesnek.
A legtöbb Fidesz-közelbe került lap egyáltalán nem számolt be az utóbbi idők egyik legnagyobb korrupciós botránya körüli büntetőügy első igazán fontos nyilvános felvonásáról.
Tanulságos, mi történt azután, hogy Szombathely polgármestere, Nemény András pereket indított a Vas Népe című megyei napilapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. ellen.
Régóta terjedt már, hogy a választások után megszűnhet az önálló 888.