A MÚOSZ ezért közleményében felszólítja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH), hogy tegyen lépéseket az ilyen törvénysértések megakadályozása érdekében.
A legnagyobb taglétszámú hazai újságírói szervezet megdöbbentőnek nevezi, hogy Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője egy, a médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban, a HírTV Sajtóklub című műsorban a március 15-én utcára vonuló Szabadságmenet kapcsán arról beszél, hogy a jobboldaliaknak
„nemzeti ünnepen nem szabad elmenni, vagy ne menjen el mindenki vidékre, néhányan maradjanak Budapesten is, mert ezek a kis svábbogarak, ezek kirajzanak az utcára, mert látják, hogy lehet.”
A MÚOSZ szerint már az is botrányos, hogy egy főszerkesztő így beszél, hogy embereket dehumanizál, azaz emberi mivoltukban, méltóságukban sért.
„A nyilvánosságban szereplőknek felelősségük van, nem beszélhetnek kirekesztő módon, nem kelthetnek gyűlöletet”
– fogalmaz a szakmai szervezet.
Az igazán botrányos azonban szerintük az, hogy a stúdióban ülő újságírók csak egyetértően mosolyogtak mindeközben,
„nem volt közöttük senki, aki tiltakozott volna az emberi méltóságot semmibe vevő hasonlatért és elnézést kért volna a nézőktől a lekezelő kijelentésért”.
Kivártuk az „illendő türelmi időt”, írja az újságíró-szövetség, ám szerintük hiába: a tévécsatorna sem tett semmilyen korrekciós gesztust.
„Nem kértek bocsánatot, hallgatnak.”
A MÚOSZ közleményében felszólítja a HírTV-t, hogy határolódjon el Bencsik mondataitól. Felszólítják az NMHH-t, hogy vizsgálja ki az esetet, tartassa be a médiatörvényt, tegyen lépéseket, hogy Magyarországon a médiában ne üthesse fel a fejét újra a kirekesztő, emberi méltóságot sértő, gyűlöletkeltésre alkalmas beszéd.
Oroszbarát konteót terjesztett a HírTV Sajtóklub című műsora az Ukrajnában történt mészárlás kapcsán
Így beszélnek ők a Sajtóklubban – vendégünk volt Gyuricza Péter egyetemi docens, az ORTT volt tagja
A HírTV-n támadták Novák Katalin köztársasági elnököt, amiért egyeztetett a Háttér Társasággal
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.