Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy egy megnyert per után a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kiadta számára Papp Dániel volt vezérigazgató külföldi útjainak részleteit.
Az ex-politikus szerint a dokumentumok négy, 2024 és 2025 közötti utazást érintenek: egy chongqingi, egy Peking–Changsha útvonalú kínai utat, egy Las Vegas-i konferenciautat, valamint egy vietnámi tanulmányutat.
Hadházy azt írta, hogy az utakra jellemzően hétfős delegáció utazott, a Las Vegas-i úton pedig négyen vettek részt.

Az MTVA Hadházy által közzétett válasza szerint a delegációk tagjai szakterületi vezetői minőségben utaztak. A közmédia az utak céljaként többek között technológiai, műsorgyártási, mesterséges intelligenciához, archívumi működéshez, illetve nemzetközi együttműködésekhez kapcsolódó szakmai programokat és megállapodásokat jelölt meg.
Kínába kétszer, Vietnámba és Las Vegasba egyszer utaztak
Az MTVA adatszolgáltatása szerint Papp Dániel 2024. november 21. és 27. között Kína, Chongqing városába utazott egy hétfős delegációval.

A válasz szerint az út célja az augmented realityre, mesterséges intelligenciára és más innovatív technológiai megoldásokra épülő rendszerek megismerése volt. Az MTVA azt írta, hogy egy kínai állami műsorgyártó vállalatcsoporttal együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, valamint szerződést kötöttek arról, hogy a közmédia műsorra tűzi a kínai partner Magyarországon készült filmjeit.
Ennél az útnál az MTVA válasza szerint:
- a szállásköltség bruttó 4.782.506 forint,
- az utazási költség bruttó 2.165.400 forint,
- az egyéb költség – például napidíj, biztosítás, tolmács – bruttó 2.541.650 forint volt.
Ez összesen bruttó 9.489.556 forint.

A második kínai út 2025. február 24. és március 4. között zajlott, Peking és Changsha érintésével. Az MTVA közlése szerint ezen is Papp Dániel vett részt egy hétfős delegációval. A válasz szerint az út során együttműködési megállapodást írtak alá Kína második legnézettebb televíziós társaságával, valamint technológiai és mesterségesintelligencia-megoldásokról egyeztettek. Az MTVA szerint ekkor egy magyar–kínai rajzfilm-koprodukció előkészítéséről, illetve egy Hugyecz László életművét bemutató dokumentumsorozatról szóló szerződésről is szó volt.
Ennél az útnál az MTVA szerint:
- a szállásköltség bruttó 6.958.596 forint,
- az utazási költség bruttó 4.550.000 forint,
- az egyéb költség bruttó 3.346.300 forint volt.
Ez összesen bruttó 14.854.896 forint.
Las Vegasban a Vdara Hotelben szálltak meg
Az MTVA válasza szerint 2025. április 4. és 11. között Papp Dániel négyfős delegációval utazott az Egyesült Államokba, ahol egy „világszinten elismert” nemzetközi broadcasting iparági konferencián vettek részt. Az adatszolgáltatás szerint az út célja az MTVA technológiai működését megújító broadcasting megoldások megismerése és azok közmédiás integrálhatóságának felmérése volt.
Az MTVA azt is közölte, hogy a delegáció tagjai 2025. április 4. és 10. között a Vdara Hotelben szálltak meg Las Vegasban.

Az amerikai út költségei az MTVA válasza szerint:
- szállásköltség: bruttó 5.319.749 forint,
- utazási költség: bruttó 9.709.725 forint,
- egyéb költség: bruttó 1.544.156 forint.
Ez összesen bruttó 16.573.630 forint.
Hadházy Ákos a bejegyzésében külön kiemelte, hogy a Las Vegas-i útnál már önmagában az utazási költség is közel 10 millió forint volt négy főre, miközben szerinte ennél jóval olcsóbban is el lehetett volna jutni a helyszínre. A volt országgyűlési képviselő azt is kifogásolta, hogy a delegáció egy ötcsillagos szállodában lakott.
Vietnámban kulturális együttműködési megállapodást kötöttek
Az MTVA adatszolgáltatása szerint 2025. június 23. és július 1. között Papp Dániel hétfős delegációval utazott Vietnámba. A közmédia válasza alapján az út során kulturális együttműködésre vonatkozó keretmegállapodást kötöttek Vietnám nemzeti televíziós és rádiós társaságával.
Az MTVA szerint a vietnámi rádió bemutatta a mindennapi műsorgyártási és archívumi technológiai működését, hogy a közmédia megismerhesse annak tapasztalatait. A válaszban az is szerepel, hogy a közmédia egy második szerződést is kötött a VTV-vel, amelynek eredményeként a vietnámi közönség megtekinthette az Ők tudják, mi a szerelem, a Sorstalanság és a Ványa bácsi című filmeket.
A vietnámi út költségei az MTVA szerint:
- szállásköltség: bruttó 4.272.940 forint,
- utazási költség: bruttó 4.218.315 forint,
- egyéb költség: bruttó 3.236.240 forint.
Ez összesen bruttó 11.727.495 forint.
Hadházy szerint nem lenne elfogadható, ha Papp Dániel következmények nélkül távozna
Hadházy Ákos a bejegyzésében úgy fogalmazott: Papp Dániel a napokban már távozott az MTVA éléről, de „hatalmas csalódás lenne”, ha ezzel következmények nélkül megúszná az általa elkövetett dolgokat.
A politikus megköszönte a Transparency International Magyarország és a Karsai Ügyvédi Iroda segítségét a perben.
Az MTVA Hadházy által közzétett levele szerint az adatszolgáltatást a Fővárosi Törvényszék elsőfokú, valamint a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete alapján küldték meg.
A négy út MTVA által közölt költségeinek összege összesen bruttó 52.645.577 forint, vagyis közel 53 millió forint.
Kapcsolódó korábbi cikkeink:
Az MTVA műsorára tűzte Hszi Csin-ping válogatott bölcsességeit
Bencsik András és az MTVA egyik riportere a Kínai Kommunista Párt propagandacsatornáján tűnt fel
Az MTVA stratégiai megállapodást kötött egy kínai tévétársasággal