Magyar Rádió

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója a CBG székházban

Hadházy: 53 millió forintba kerültek Papp Dániel MTVA-s útjai Kínába, Vietnámba és Las Vegasba

Hadházy Ákos volt független országgyűlési képviselő azt írja, pernyertessége után megkapta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaptól (MTVA) azoknak a külföldi tanulmányutaknak a részleteit, amelyeken Papp Dániel, az MTVA volt vezérigazgatója, valamint több MTVA-s vezető vett részt. A négy út összesen több mint 53 millió forint közpénzbe került. A politikus néhány fényképet is közzétett.

A Magyar Rádió épülete 2024.10.24-én

Ítélet született a Magyar Rádió bontási ügyében – Így döntött a bíróság

A Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Kollégiuma 2025. február 26-i ítéletével elutasította a felperesek keresetét abban a közigazgatási peres eljárásban, amely egy egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházással összefüggésben hozott bontási határozat miatt indult.

Borenich Péter, a Petőfi Adó egykori munkatársaként 1964-ben

Elhunyt Borenich Péter újságíró, műsorvezető

Életének 85. évében elhunyt Borenich Péter, a Magyar Rádió egykori munkatársa, tényfeltáró újságíró, több száz dokumentumműsor készítője, illetve dramaturgja, bemondó.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások