Juhász Péter Belváros-Lipótváros ellenzéki polgármesterjelöltje a Facebookon jelentette be, hogy beperli a Magyar Államot az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB). A politikus azért fordul a strasbourgi bírósághoz, mert az ellene 2016-ban indult kormányzati lejáratókampány miatt ugyan tucatnyi pert nyert, de ezek végrehajtása sok esetben elmaradt.
Juhász úgy fogalmaz:
„A tisztességes eljáráshoz való jog része, hogy a jogerős ítéleteket végre kell hajtani, és a végrehajtásnak ésszerű időn belül meg is kell történnie, és a kikényszerítéshez megfelelő eszközöket kell biztosítania az államnak.”
Márpedig a szóban forgó nyolc év ésszerűnek nem igazán nevezhető, ráadásul a személyéről szóló hazugságok azóta is folytatódnak a Mediaworks felületein, a jogerős ítéleteket pedig sok esetben végre sem hajtják a propagandatermékek.

Elszabotált ítélet-végrehajtások
A Juhász Péter elleni kormányzati hazugságkampányról és az elszabotált helyreigazításokról szóló cikkeink vaskos gyűjteménye ezen a linken olvasható.
A Media1 részletesen beszámolt például arról, amikor ismételt végrehajtási bírságot kapott a TV2 Média Csoport, miután a jogerős bírósági ítélet ellenére sem teljesítette maradéktalanul a helyreigazítási kötelezettségét a Juhász Péterről közölt lejárató anyagok ügyében. A bírság mértéke olyan alacsony volt (500 ezer forint a kiszabható maximális összeg), hogy az évente több tízmilliárd forint árbevételt produkáló TV2 ezeket inkább kifizette, csak ne kelljen teljesítenie és beolvasnia a helyreigazításokat. Juhász még az akkori igazságügyi minisztert (Varga Juditot) is megkérdezte, hogy szerinte végre kell-e hajtani Magyarországon a jogerős ítéleteket, illetve a TV2 miért szabotálhatja ezek végrehajtását.
Megírtuk azt is, amikor az Origo 26 bekezdésen át sorolta, hogy miket hazudozott a politikusról.
A TV2 lejáratóanyagait készítő riporternő, Kobza-Kunfalvi Nóra egyébként Rogán Antal minisztériumában kapott főosztályvezetői állást.
Rogán Antal minisztériumában lett főosztályvezető a TV2 elhíresült lejáratóanyagait készítő riporter
26 bekezdésen át sorolja az Origo, hogy hazudott Juhász Péterről, az Együtt volt elnökéről
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Rendőrök vegzálták a Telexet Szijjártó Péter nyilvános fórumának helyszínén