Kobza-Kunfalvi Nóra, volt újságíró, a Miniszterelnöki Kabinetiroda főosztályvezetője

Rogán Antal minisztériumában lett főosztályvezető a TV2 elhíresült lejáratóanyagait készítő riporter

Kiderült, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda online kommunikációs főosztályát vezeti a korábban Juhász Pétert és Spéder Zoltánt támadó lejáratóanyagokat a TV2 számára elkészítő Kobza-Kunfalvi Nóra.

A TV2 Tények című műsorának volt riporterének nevét a K-Monitor szúrta ki a kormány oldalára frissen feltöltött elérhetőségek között. Az egyelőre nem ismert, hogy Kobza-Kunfalvi Nóra pontosan mióta dolgozik főosztályvezetőként Rogán Antal minisztériumában. (A főosztályvezető, mielőtt házasságot kötött Kobza Miklóssal, Orbán Viktor miniszterelnök egykori szövegírójával, még Kunfalvi Nóraként volt ismert.)

Kunfalvi a HírTV-nél kezdte pályafutását, onnan az úgynevezett G-nap után távozott. Egyike volt azoknak, akik felmondásukat egy nyilvános videóban jelentették be, amiben közölték, hogy szerintük Orbán Viktor nem az, mint ahogy Simicska Lajos nevezte. (Simicska, Orbán Viktor egykori barátja, miután megharagudott a kormányfőre, egy interjúban g*ci kifejezéssel illette Orbánt – megj. a szerk.)

A riporternő a HírTV után lett a TV2 Tények munkatársa, ahol rendszeresen ő készítette a csatorna különféle lejárató anyagait többek között Spéder Zoltán milliárdos vállalkozóról, aki korábban az Index tulajdonosa is volt. Szintén Kobza-Kunfalvi Nóra készítette a 2018 előtti tanártüntetéseket szervező Pukli Istvánról, és az Együtt volt társelnökéről, Juhász Péterről is a lejáratóriportokat. Kunfalvit a botrányos anyagai miatt elbocsátotta a Corvinus Egyetem, ahol korábban oknyomozó újságírást oktatott, a Spéder-riport miatt pedig 5,7 milliós sérelemdíjat kellett fizetnie a TV2-nek.

Kobza-Kunfalvi Nóra a TV2 után annál a Habony Árpád által alapított V4NA nevű portálnál dolgozott, amelyet egy nemzetközi hírügynökségnek próbáltak beállítani, de kiderült, hogy valójában Budapestről szerkesztik. A miniszterelnök titkos főtanácsadójának köreibe tartozott Kunfalvi férje, Kobza Miklós is, aki korábban Orbán Viktor szövegírója volt, illetve aki Orbán Facebook-oldalát is kezelte, és egy ideig a kormányfő fotósa is volt, utána pedig az állami MTVA sajtófőnökeként is dolgozott.

2021-ben a Telex egy videóban mutatta meg, hogy kik járnak be saját belépőkártyával a Karmelitába. A felvételeken már akkor feltűnt Kunfalvi Nóra is a miniszterelnök irodájánál.

17 millió forint ment el Orbán Viktor Facebook-oldalának hirdetéseire egy hónap alatt

 

Saját belépőkártyája van a KESMA elnökének Orbán Viktor hivatalához a Karmelitába

Exkluzív Kormányinfót tartottak fideszes médiamunkásoknak Orbán Viktor hivatalában, a Karmelitában, vagy valami nagyon hasonlót (Videó)

Szabotázs miatt megint megbírságolta a bíróság a TV2-t

A TV2 ezentúl minden este beismer néhány hazugságot Juhász Péterről, amíg el nem fogynak a beismerni valók, de a bocsánatkérést mellőzik az álhírterjesztésért és a hírigazgató is a helyén maradt

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

Borítókép: Kobza-Kunfalvi Nóra, volt újságíró, a Miniszterelnöki Kabinetiroda főosztályvezetője. Fotó: YouTube / Telex

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások