fbpx
Bencsik Gábor a Telex videójában.

Nyitottabb közmédiában reménykedik Bencsik Gábor kormánypárti újságíró

A jobboldali médiamunkás egy interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy a negyedik kétharmadot követően eljött a gesztusok ideje, és meg kell találják az emberek a hangot egymással. Reagált a közmédia őt ért támadására, és elmondta azt is, hogy szerinte miért nem fogalmaznak meg kritikát a kormányzattal szemben a jobboldali újságírók.

Néhány héttel ezelőtt komoly bírálattal illette a közmédiát Bencsik Gábor kormánypárti újságíró, mondván annak a politikai elfogultsága tarthatatlan. Ezt a közmédia sem hagyta szó nélkül, és a hirado.hu felületén Sorosozással reagáltak Bencsik bírálatára. Később kiderült: Orbán Gáspár, a miniszterelnök fia is egyetért Bencsik szavaival.

A Telex Nagyatádon, egy díjátadót követően beszélt a jobboldali újságíróval a vita utóéletéről, és a magyar média helyzetéről.

Bencsik elmondta: nem számított ilyen heves reakcióra a közmédiától. Meglepte, hogy személyes irányba terelődött a vita, érvek ütköztetése nélkül. Hozzátette: úgy érezte, eljött az ideje annak, hogy ezt (a közmédia bírálatát) elmondja, de senkivel sem konzultált előtte.

Azt, hogy a miniszterelnök fia is reagált a bejegyzésére, „nagyon kedves dolognak” nevezte, jól esett neki, de sosem találkozott még vele.

Eljött a gesztusok ideje

Bencsik úgy véli, egy ekkora Fidesz-győzelmet követően eljött az ideje a gesztusoknak – formális és tartalmi értelemben egyaránt. „Egy ország, egy nép vagyunk, muszáj megtalálnunk a hangot egymással” – hangsúlyozta. Minderre lát is esélyt.

Arra a kérdésre, hogy van-e a miniszterelnöknek felelőssége abban, hogy a közmédia ma olyan, amilyen, Bencsik elmondta:

szerinte Orbán Viktor a saját felelősségét úgy fogja fel, hogy annak az elgondolásnak szeretne érvényt szerezni, amilyenné ő az országot formálni akarja.

Azért nem bírálják a kormánypárti újságírók a kormánypártot, hogy ne gyengítsék vele

Annak kapcsán, hogy miért nem mernek kritikát megfogalmazni a kormánnyal szemben a kormánypárti újságírók, azt mondta: nagyon fontos, hogy a Fidesz által képviselt politika sikeres legyen, és ők ne gyengítsék ezt. Úgy véli, mindkét oldalon olyan újságírók dolgoznak, akiknek az a meggyőződése”. Tisztességes emberek dolgoznak mindkét oldalon – hangsúlyozta.

Bencsik szerint javul a kormánypárti média minősége

A kormánypárti médiaholding, a KESMA (Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány) korábbi elnökének azon nyilatkozatára, hogy jó tollú újságírók csak a másik oldalon vannak, azt mondta: szerinte már jó minőségű a kormánypárti média, „sőt, javuló”.

„Azt is látom, hogy a jobboldal – nevezetesen a Fidesz – figyel arra, hogy komoly értelmiségi hátországot teremtsen a fiatalok körében. Volt deficitje a jobboldalnak ebben a tekintetben, de ebben most munka van fektetve, hogy okos fiúkat és lányokat, tehetséges gyerekeket találjanak, akik elkötelezetten képviselik ezt a jobboldali politikát (…)”

– mondta Bencsik.

Bencsik Gábor az EchoTV-ben.
Bencsik Gábor az EchoTV-ben.

Nyitott ajtók és ablakok a közmédiában?

A Telex újságírójának azon kérdésére, hogy amikor valaki (az újságírók közül) nem szólal meg, mert kritikája van a közhatalommal szemben, az mennyire felelős értelmiségi magatartás, elmondta: „az elfogultság mögött megfontolás van”.

Hozzátette: nagyobb a kár azzal, hogy meggyengíti az adott oldalt, „ami az ország érdekében működik”. Nem megalkuvások, hanem meggyőződések vannak.

„Inkább hallgatok, mert ha nem hallgatnék, azzal gyengíteném a mi táborunkat, és azzal veszélyeztetném azokat a célokat, amelyekkel egyébként én egyetértek”

– fogalmazott az újságíró, aki a negyedik kétharmad után következő politikai fejlemények kapcsán azt vizionálta, hogy nagyjából minden ugyanúgy fog menni tovább, de abban reménykedik, hogy nyitottabb lesz például a közszolgálat.

„Abban bízom, hogy ott (a közmédiában – megj. a szerk.) ajtók és ablakok kinyitása következik”

– zárta gondolatait Bencsik Gábor.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Bencsik Gábor a Telex videójában. Fotó: Telex / YouTube.com
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások