fbpx
Borsa Miklós a Globo TV portéműsorában.

Az M1 néhány éve távozó hírolvasója szerint az MTVA megalapításakor kimondták, hogy a közmédiának „nem feladata a kormány bírálata”

Interjút adott a Válasz Online-nak Borsa Miklós, akinek az arcával indult el a hírtelevízióvá alakult M1 2015-ben. Szó esett a propagandáról, a köztévénél töltött időszakáról és arról is, hogy lemehetne-e a közmédiában egy, az őszödi beszédhez hasonló, Orbán Viktortól származó hangfelvétel.

A Válasz Online által készített interjúban Borsa Miklós az orosz-ukrán háború kapcsán elmondta: pozitívan értékeli, hogy a TV2 híradása például már az elejétől kezdve háborúként nevezi a háborút, nem pedig „különleges katonai hadműveletként”.

„Megmutatják a bombázásokat, nincs mismásolás, mint a kormánymédia más szegmenseiben”

– mondta, hozzátéve, hogy szerinte van az „irányított híradás és van az, amikor csak kitalálja a szerkesztő, hogy szerinte mit várnak el tőle”.

Mint fogalmazott, van még a közmédiánál néhány ismerőse, és „a háborúval kapcsolatban is vannak irányelvek, hogy mit lehet, mit nem lehet”.

„Lassan főztek meg minket”

Borsa 2015-ben, az M1 hírcsatorna indulásakor még a televízió hírolvasója volt. Az ott töltött időszakából felidézett egy konkrét esetet, amikor jöttek hozzá egy beolvasandó hírrel, amire úgy felelt, hogy az azon szereplő dolgot már megcáfolták.

Erre ő azt a választ kapta, hogy „jól van az úgy, hagyjad”.

„Hiába mondtam, hogy ez egyszerűen nem igaz. Ilyenkor az ember két dolgot tehet. Vagy felmond azonnal és hazamegy, vagy felolvassa. Utóbbit néhányszor én is megtettem. Volt olyan is, hogy fegyelmit kaptunk, amikor át akartunk valamit írni. A működés, az irányítás módja az azóta kiszivárgott hangfelvételekből már mindenki számára nyilvánvaló. A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók mindig negatívak. Egyetlen napon kilencszer játsszák le Orbán Viktor teljes beszédét, az ellenzék meg négy év alatt kap öt percet. Ezt tehát mindenki láthatja. Viszont ez az egész nem így indult. Olyanok voltunk, mint a békák. Ha forró vízbe dobtak volna, lehet, hogy rögtön kiugrunk. Csakhogy lassan főztek meg minket. Már csak ezért sem fogok ítélkezni egykori kollégáim fölött, akik még most is ott vannak. Mert amíg ott voltam, ugyanazt csináltam én is, tehát nem lenne meg hozzá az erkölcsi alap”

– mondta.

Erőszak, tünetek

Borsa azt követően távozott az M1-től, hogy Balatonfüreden felismerték és megtámadták őt 2015 áprilisában. Az interjúban elmondta, hogy ezt követően korrekt volt vele a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), miután mondta nekik, hogy semmilyen hírműsorban nem akar részt venni a továbbiakban. Hozzátette: ettől függetlenül is mindenképp felmondott volna még abban az évben. 

„Az utolsó időkben ugyanis már fizikai tüneteim voltak. Állandó gyomorgörcsök, alvásképtelenség, aztán torokfájás – a szervezet rájön, mi az, amitől tényleg nem tudsz bemenni dolgozni. És legyártja. Sok kollégám van bent, aki infarktust kapott, elvitte a mentő adásból… Van defibrillátor a tévében. Használják”.

A felmondását követően Borsa Miklós a Műegyetem közkapcsolati- és marketingigazgatója lett, és a tünetei az új munkakörében azonnal megszűntek. Ezt követően a vizes világbajnokság szóvivője is volt.

Nem feladata az MTVA-nak a kormány bírálata

Az interjúban Borsa Miklós kitért még arra is, hogy véleménye szerint „az objektivitásra legalább törekvő hírszolgáltatásra egyre kisebb az igény a néző-hallgató-olvasó részéről”.

Arra a kérdésre, hogy egy ilyen közegben nem is kell közszolgálati média, úgy felelt:

„Dehogynem. Fordított ugyanis az összefüggés. Azért ilyen a közeg, mert a politika szétszakította és megszüntette a nagy elérésű, nem egyik vagy másik oldal féligazságainak terjesztésében érdekelt médiumok nagy részét. Ott a KESMA (a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány, mely csaknem 500 médiatermék kiadásáért felel – megj. a szerk.), meg a köztévé, amely ugyebár valójában nem köz-, hanem állami televízió. Az MTVA megalapításakor ki is mondták, hogy nem feladata a kormány bírálata”.

Szerinte, bár a bírálata nem lehet feladat, de az állandó dicséret és a kínos ügyek elhallgatása sem, márpedig ez megy.

„A Rogán-féle helikopterezésről az első hír, amelyet a néző láthatott, az volt, hogy Rogán Antal cáfolja. Na de mit? Korábban egy szó sem volt róla”

– húzta alá.

Sosem volt független a köztévé, de a mai helyzet példátlan

Arra, hogy sosem volt független a köztévé, elmondta, hogy korábban is volt befolyás; példaként hozta fel, hogy a Duna TV-t például az MDF hívta életre, és felidézte, volt olyan, hogy a párt egy magas rangú bement a televízióhoz – úgy, hogy aznapra nem volt meghívva –, és közölte, hogy akkor ő most beül az adásba. Szerinte azonban összehasonlíthatatlan az a politikai nyomás a mai helyzettel.

„Az első hely, ahol elhangzottak az őszödi beszéd részletei, a közszolgálati Kossuth Rádió volt. Aztán leadtuk mi a Dunán és lement az M1 híradóban is. Ha ma Orbán Viktorról lenne efféle felvétel, el tudjuk képzelni, hogy lejönne bármelyik közszolgálatinak mondott adón?”

– tette fel a kérdést, és meg is válaszolta a portál felvetésére, miszerint nem: „ez tehát a válasz. Teljesen megváltozott a helyzet”.

A teljes interjú elolvasható a Válasz Online felületén, ide kattintva.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Borsa Miklós a Globo TV portéműsorában. Fotó: Globo televízió / YouTube.com
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások