
4 év után Bodacz Balázs is távozik az ATV-től
Újabb ismert műsorvezető, ezúttal Bodacz Balázs távozik az ATV-től.

Újabb ismert műsorvezető, ezúttal Bodacz Balázs távozik az ATV-től.

Deák Dániel, a Fidesz-közeli propagandaközpont, a Megafon munkatársa bejelentette, hogy nem csak a XXI. Század Intézettől, de a Megafontól is távozik.

A miniszterelnök jelezte, hogy az MTVA vezérigazgatója után további távozást is vár.

Távozik a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) éléről Papp Dániel vezérigazgató, miután munkaviszonya megszüntetését kezdeményezte Koltay Andrásnál, az NMHH Médiatanácsának elnökénél.

Egy éven át sem volt a főszerkesztői poszton az állami média internetes portáljánál.

Újabb kritikus nyilatkozatot adott a Csatt és a Csatt.2 című műsorok múlt héten eltávolított műsorvezetője.

A Csatt elbocsátott műsorvezetője azt mondja, ő is csak most értesült a szerződésbontásról, de szerinte számítani lehetett rá, hogy ez bekövetkezik. Azt is mondta, szerinte az elbocsátásakor említett indok csak ürügy volt.

Felmondott Tibay Gábor, a nemrég tulajdonost váltott, kormányközelbe került bulvárlap egyik főszerkesztő-helyettese – értesült a Media1.

Egyre súlyosabb válságtünetek mutatkoznak az RTL Csoportnál. A Wirtschaftswoche szerint 800–1000 dolgozót érintő leépítés indul az RTL Group német egységében – a médiavállalat ugyanakkor hivatalosan egyelőre 600 fő elbocsátását erősítette meg. Néhány napja egy riasztást is kiadott az RTL arról, hogy várhatóan 17 százalékkal elmaradnak a bevételei az előre jelzetthez képest. Az RTL hazánkban is válságtüneteket produkál egy ideje, ráadásul a helyzetüket tovább ronthatja a 2026-ban visszatérő reklámadó is, amelyet az Országgyűlés a múlt héten megszavazott.

Schopp Attila, az üzleti informatikáról szóló IT Business főszerkesztője a kezdetektől, 23 éven át volt a lap munkatársa: eleinte újságírója, szerkesztője, az elmúlt 4 évben pedig a főszerkesztője. 2019-ben megkapta az NJSZT Kovács Attiláról elnevezett, az Év Informatikai Újságírója kitüntetést is. A Media1-nek most megerősítette, távozik a laptól és röviden válaszolt arra is, miért.