
Kinevezték a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatójának Áder János volt sajtóigazgatóját
Megvan a nyugdíjba vonuló Dobos Menyhért utódja a közmédiánál.

Megvan a nyugdíjba vonuló Dobos Menyhért utódja a közmédiánál.

Interjút adott Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója és a Spirit FM-et működtető egyesület elnöke a nemrég a tévétársaság partnerévé vált Indexnek, aki ebből az alkalomból néhány jövőre vonatkozó kijelentést is tett, és elmondta, milyen károkat okozna a reklámadó.

Érdekes statisztika érkezett a napokban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságtól, amiből nem csak az derül ki, hogy mely dalokat játszották tavaly a hazai rádiók, de arra is rávilágít, hogy jelentős eltérés van a rádiók és a népszerű zenei streaming platformok játszási toplistája között.

Mong Attila újságíró volt a Media1 legutóbbi podcast- és rádióműsorának vendége, akit Németországban, a német közmédia, a Deutsche Welle (DW) által szervezett Global Media Forum nevű nemzetközi konferencia szünetében, egy szálloda halljában csíptünk el egy beszélgetésre.

A médiahatóság szerint túl erőszakos volt a mese az állami rádióban, és ezzel a Kossuth Rádió veszélyeztette a kiskorúak fejlődését, ráadásul nem először. A HírTV figyelmeztetéssel megúszott egy 91 alkalommal megvalósult jogsértést. A Rock nevű rádiónál is jogsértést talált a testület.

Ma hajnalban érte őt a halál.

Interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője, akit többek között az általa főszerkesztett lapot működtető cég részvénytársasággá alakulásáról és a most induló dolgozói részvényprogram részleteiről, valamint más aktualitásokról kérdeztünk. Kiderült a beszélgetésből, kapnak-e majd osztalékot a munkatársak, illetve el tudják-e adni a részvényeiket, ha szeretnék, de szóba került az is, mit gondol Dull Szabolcs a Telex egyedi látogatószámának májusi nagy, egészen a 24. helyre történő visszacsúszásáról, ami miatt a 168.hu is előzte a lapot, és elárult néhány dolgot arról is, milyen tartalomfejlesztési terveik vannak a jövőre nézve, vagy hogy mi lesz a Telex kiadójával, a részvénytársasággá alakuló Van Másik Kft. mellett működő másik céggel, a Ne Hallgassunk Nonprofit Kft. tulajdonjogával, és mi utóbbi vállalkozással a cél.

Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Michaeli, Schwartz & Brit Media Zrt. vezérigazgatója és társtulajdonosa reagált arra a cikkre, amelyben Fiala Jánost kérdezte a Media1 arról, mik voltak azok a vállalhatatlan feltételek, amelyek miatt néhány napja úgy döntött, elviszi a Kelj Fel Jancsi című műsort a 168.hu-tól. Milkovics Pál mellett, aki azt mondta, Fiala nem egészen az igazat mondta, Trencséni Dávid, a médiavállalat hírigazgatója is reagált Fiala szavaira.

A rádiós műsorvezető azt mondta pénteken a Media1-nek telefonon, hogy Milkovics Pállal, a 168 Órát tulajdonló Michaeli, Schwartz & Brit Média vezérigazgatójával 2020-ban történt megállapodása után mindössze nagyjából három hónapig voltak rendben a dolgok, majd ezt követően fokozatosan egyre rosszabbá, míg végül teljesen vállalhatatlanná váltak a feltételek, így jutottak el odáig, hogy most inkább otthagyja a céget és önállósítja műsorát. Lapunk kérdésére a Kelj fel Jancsi házigazdája bővebben is kifejtette, milyen feltételekről van szó, és azok hogyan lettek egyre rosszabbak.

Fiala János maga kezdeményezte a távozását.