fbpx
Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatója egy 2012-es felvételen.

Kinevezték a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatójának Áder János volt sajtóigazgatóját

Megvan a nyugdíjba vonuló Dobos Menyhért utódja a közmédiánál.

A Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma Altorjai Anitát választotta meg a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., azaz a közmédia új vezérigazgatójának ma, szerdán, augusztus 15-i hatállyal – tájékoztatta Balogh László, a testület elnöke az MTI-t.

Mint felidézték, a kuratóriumnak azért kellett új vezérigazgatót választania, mert a posztot 2015. július 1-je óta betöltő Dobos Menyhért május 6-án nyugdíjazását kérte a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumánál. Balogh László megköszönte Dobos Menyhért több évtizedes tevékenységét a közmédiánál.

A bölcsész diplomáját a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen megszerző Altorjai Anita 1987-ben lépett újságírói pályára. Napilapos és rádiós újságírói és szerkesztői tapasztalatot is szerzett, és 1998-ig a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője volt. Ezután az Országgyűlés Hivatalának Sajtószolgálatát több cikluson keresztül vezette, 2012-től pedig a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója volt.

Épp ma írtuk meg azt is, hogy Gajdics Ottó távozik a HírTV vezetőségéből, és hogy mi lesz a pályafutásával ezután.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató új vezérigazgatója egy 2012-es felvételen. Fotó: MTI/Kollányi Péter
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások