Online média

Németh Péter (Népszava, Hírklikk) és Békesi László egykori pénzügyminiszter (jobbra)

„Ezt most inkább elhallgatták” – Németh Péter, a Népszava főszerkesztője szerint a kormánykritikus média elnémította Békesi László Magyar Pétert bíráló szavait

Békesi László korábbi pénzügyminiszter, az MSZP egykori vezető politikusa 12 nappal ezelőtt interjúban fogalmazott meg éles kritikát Magyar Péter politikai hitelességéről, ám kijelentései szinte teljesen visszhang nélkül maradtak a kormánykritikus sajtóban. A beszélgetést a Hírklikk számára készítő Németh Péter, a Népszava főszerkesztője szerint Békesi véleménye különösen súlyos, mert világos érvrendszerrel, nyelvi pontossággal és évtizedes politikai tapasztalattal szólalt meg. Németh úgy látja: a média mára szurkolótáborokra szakadt, és még a hiteles kritikákat is elhallgatják, ha azok nem illeszkednek a politikai narratívába. „Eltűnt a kiegyensúlyozottság” – fogalmazott lapunknak, hozzátéve: hiába juttatták el az interjú videóját és összefoglalóját több szerkesztőséghez, végül csak a kormányközeli médiumok számoltak be az elhangzottakról, a kormánykritikus sajtó hallgatott.

Orbán Viktor ledöntött szobrának egy részlete és Dopeman az ATV egyik műsorában

Ledöntötte Orbán szobrát, most meg dicséri: Dopemannak ad interjút a miniszterelnök

A miniszterelnök interjúturnéja ezúttal Pityinger Lászlónál, azaz Dopemannél folytatódik – annál a rappernél, aki korábban azért állt bíróság elé, mert egy tüntetésen ledöntötte az Orbánt ábrázoló hungarocell szobrot és korrupciót kiáltott. Most viszont már korszakos elmeként beszél Orbán Viktorról, és csatlakozott a Fidesz által létrehozott Digitális Polgári Körökhöz is.

Voks2025: logóval népszerűsítik az M1 Híradóban a Fidesz-kormány Ukrajna-ellenes politikai kampányát

Másfél millióra bírságolta a közmédiát a Médiatanács egy általunk feltárt visszásság ügyében

A Media1 korábban cikkben mutatta be, hogy a közszolgálati Duna Médiaszolgáltató csatornáin – többek között az M1-en, az M2-n, az M4 Sporton és a Duna Worldön – törvénysértő módon jelent meg a Voks2025 kampány logója, például a Híradóban is. A médiahatóság most 1,5 millió forintos bírságot szabott ki a Duna Médiaszolgáltatóra. A Médiatanács hasonló jogsértést állapított meg a TV2 és a HírTV esetében is: mindkét csatornát 250 ezer forintra büntették. Eldőlt ezenkívül több rádiós frekvencia sorsa, valamint újabb eljárás indult a Rádió 1 Balázsék című műsora ellen,

A The New York Times a palesztin kisfiút tartalmazó címlapja

Beismerte a New York Times: félrevezető volt a palesztin kisfiúról közölt fotó

Szerkesztői jegyzetben ismerte el a The New York Times, hogy nem közölt minden releváns információt egy címoldalon megjelent fotóhoz, amely egy súlyosan alultápláltnak tűnő palesztin kisfiút ábrázolt. A képet a lap július 26-án használta illusztrációként a gázai humanitárius katasztrófáról szóló riportjában, amely az éhezés és az egészségügyi rendszer összeomlását mutatta be. A fotó világszerte nagy visszhangot váltott ki, és számos nemzetközi médiumnál – köztük a Sky Newsnál, a The Guardiannél és a Daily Expressnél – is megjelent.

újságos bódé, hírlap, újságok, magazinok

40 milliárd forintnyi rejtett pénz mozoghat a magyar médiapiacon – jön fel a „szürke zóna”

A Whitereport friss tanulmánya szerint a magyar médiapiac hivatalos statisztikákból kimaradó, úgynevezett „szürke zónája” legalább 40 milliárd forintos nagyságrendet ért el 2024-ben – és ez a szegmens növekszik a leggyorsabban. A teljes médiapiac volumene a platformokkal és új szegmensekkel együtt 619 milliárd forintot tett ki. A Media1 szerkesztőségéhez eljuttatott adatok képet adnak a hazai médiapiaci erőviszonyokról és átalakulásokról.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások