
Kifutófiú volt, csúcsvezető lett: az MRSZ Tiszteletbeli Örökös Tagjává választották Alexander Brodyt
A szakember megszívlelendő tanácsot is adott: legyünk nyitottak mások ötleteire.

A szakember megszívlelendő tanácsot is adott: legyünk nyitottak mások ötleteire.

Október elsejétől ifj. Knézy Jenő váltja a távozó Bobory Balázst az önkormányzati tulajdonú GyőrPlusz élén.

Kováts Ádám veszi át a vállalat ügynökségi csoportjának vezetését.

Az új cég tízmilliós alaptőkével jött létre.

A tervezett lap Facebook-oldala azt írja, most már tényleg hamarosan elindulnak. Egy fotót és egy névsort is közöltek a Telex stábjáról, ami végül nagyobb lesz az Indexénél, hiányzik viszont belőle az Eurologus. Nádori Péter is csatlakozik a stábhoz.

Bármit is gondolsz éppenséggel, illetve bármilyen kételyek is gyötörnek, 30 éves kor felett is simán szerezhetsz jogosítványt. Hogy lásd, nem csak a levegőbe beszélünk, a bejegyzés keretei között alá is támasztjuk ezt az állítást.

Gonda Gábor lett a T-Systems vezérigazgatója. Az új vezérigazgató a Magyar Telekom felsővezetésének is a tagja lett.

Tóth Balázs, az Index Tech rovatának volt újságírója sem lesz tagja a volt indexesek által tervezett Telex csapatának. Az újságíró elhagyja a médiaipart.

Biztosan mindannyian rendelkezünk olyan élményekkel, amikor a szülők vagy nagyszülők több-kevesebb sikerrel tanították a biciklizés fortélyait. Kényelmesebb esetben pótkerékkel rendelkező biciklin vagy pedig egy seprűnyél segítségével biztosították a nagyobb fokú biztonságot.

Az amerikai Chris Greentree korábban dolgozott a Honeywell Transportation Systemsnél és a német Elektrobitnál is.