
Az IKO-s Enyedi András lett a Manna FM ügyvezető igazgatója
A szakember több mint két évtizede médiavállalatok felsővezetője, legutóbb az IKO Holding vezetőjeként felelt a TV2 Csoport kábelportfóliójának felépítéséért és fejlesztéséért.
A szakember több mint két évtizede médiavállalatok felsővezetője, legutóbb az IKO Holding vezetőjeként felelt a TV2 Csoport kábelportfóliójának felépítéséért és fejlesztéséért.
A Media1 értesülése szerint Andacs Botond, az Indamedia gazdasági igazgatója, az Index.hu Zrt. két évvel ezelőtti vezérigazgatója saját projektbe vág, és a jövőben csak külsős tanácsadóként segíti a vállalatot. Balogh Krisztina, az Index parlamenti tudósítója rovatvezetői állást kap az egyik konkurens internetes lapnál.
A párt a Facebookon jelentette be, hogy Nemes Balázs korábbi szóvivő helyét egy új kommunikációs vezető veszi át.
Mindketten az Index nagy múltú Tech-Tudomány rovatának voltak a munkatársai, és a tavaly nyári tömeges távozások után érkeztek a céghez. Elértük az egyik távozó indexes újságírót és a cég vezérigazgatóját is, akit a cég nemrégiben mínuszba fordult saját tőkéjéről és a személyi változás hátteréről is kérdeztünk.
Július elsejétől lesz Gergely Márton Jakus Ibolya utódja a Heti Világgazdaság élén. Elmondták azt is, milyen pozíciót vállal Jakus ezután a cégnél.
A feladatkört a műsorvezető-sportkommentátor június elejétől látja el.
Az egykori válogatott védő, akit az utóbbi években szakértőként és sportkommentátorként is megismert az ország, mostantól a Telexen ír, szakért, elemez.
Új céget alapított és Moooregroup néven saját csapattal dolgozik az Elle márkaportfólió értékesítésén Kovács Anita, a Marquard Media volt kereskedelmi igazgatója.
Az Örökös tag címet azok a jelenlegi vagy korábbi MPRSZ tagok kaphatják meg, akik munkásságuk során elévülhetetlen érdemeket szereztek a pr-szakma magyarországi meghonosítása, oktatása, művelése, népszerűsítése és elismertetése terén és hozzájárultak az MPRSZ megerősödéséhez, hazai és nemzetközi elismertetéséhez, céljainak eléréséhez.
További négy éven át Hinora Ferenc az MMSZ elnöke.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.