Karrier

Csalami-Csaba / Csalami-Vörös Csaba

Egy korábbi tiszás jelölt és egykori közmédiás bejelentkezett a köztévé vezetésére – kongatják a vészharangot Csalami Csaba múltja és nyilatkozata miatt

A Magyar Közöny című podcastinterjúban arról beszélt Csalami Csaba, a TISZA Párt korábbi országgyűlési képviselőjelöltje, volt közmédiás és HírTV-s műsorvezető, hogy pályázik a köztévé vezetésére. A bejelentés nyomán Láng Balázs újságíró éles hangvételű Facebook-bejegyzésben figyelmeztetett az azzal járó veszélyekre, ha a korábbi propagandarendszer kiszolgálói is szerepet kaphatnak az új közmédia irányításában.

Murányi András az ATV vendégeként

„Hiteltelen és aljadék” – ezt mondta Murányi András az Index kivégzésében szerepet játszókról 2020-ban

Murányi András, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője, aki most a politikai kommunikációból az újságírásba több év után visszatérve az Index felelős szerkesztőjeként folytatja karrierjét, 2020-ban még nagyon kemény szavakkal beszélt azokról, akik szerinte szerepet játszottak az Index „kivégzésében”. A kiadó igazgatóságát sem kímélte akkoriban és „hiteltelen aljadéknak” nevezte őket. Egy indexes médiaoldalnak viszont most azt mondta, garanciákat kapott, hogy szabadon dolgozhat az Indexnél.

Szajlai Csaba

Rapid tulajdonosváltások után új főszerkesztő Matolcsy egykori kedvenc lapjánál, az MNB-közeli Növekedésnél (FRISSÍTVE)

Június 4-jétől Szajlai Csaba a Növekedés.hu új főszerkesztője – értesült a Media1 a honlapot kiadó Növekedés Média Kft.-től. Emellett nemrég több érdekes tulajdonosváltás is történt az elmúlt időszakban a Növekedés Médiánál: kevesebb mint egy hónapra például a Matolcsy Györgyhöz több szálon is köthető, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatójaként tevékenykedő Hergár Eszter lett a tulajdonos, majd Hergárhoz igencsak közelálló személyek vették át a médiacéget, amelynek eközben az MNB az egyik fontos partnere. Az új főszerkesztő az a Szajlai Csaba lett, akit az akkoriban Matolcsy György vezette NGM durva közleményben támadott tizennégy évvel ezelőtt.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások