
Kihirdették a PR Excellence Hungary Award nyerteseit
Több kategóriában is adtak át elismeréseket.
Több kategóriában is adtak át elismeréseket.
A Goldmark Péter Károly-díjat 2015 óta adományozhatja az NMHH elnöke olyan szakembereknek, akik a média területén, a műsorszórás és a médiaszolgáltatások fejlődéséért folytattak kimagasló színvonalú tevékenységet, valamint több évtizeden át végeztek kiemelkedő munkát.
A Media1 megtudta, hogy egy egykori népszabadságos újságíró veszi át Balogh Ákos Gergely tartalomfejlesztési vezető feladatait.
Gulyás Jánost második alkalommal választották meg a pozícióra.
A Media1 egyes, a lap belső ügyeire közeli rálátással bíró forrásai szerint az Indexen 13 nappal ezelőtt megjelent, a fiatalok szexuális kizsákmányolását relativizáló videó közlése miatt Várbíró Péter lapigazgatót és a külső gyártású műsorok kreatív producert tette felelőssé Starcz Ákos, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója, aki ezért elbocsátotta őt, de egy másik, névtelenséget kérő forrásunk azt állítja, hogy Várbíró maga kezdeményezte a távozását, vállalva a pedofíliát mentegető Wahorn-videó közlése miatt a ráháruló felelősséget. Időközben Starcz Ákos vezérigazgató is megerősítette lapunknak, hogy a lapigazgató távozik a Konyhanyelv című műsorban történtek miatti felelősségét elismerve. Starcz, majd később az Index közleménye már közös megegyezéssel történő távozásról, nem pedig elbocsátásról beszélt.
A levelek arany színűvé változtak, és már a levegő is elég csípős odakint. Igen, már javában tart az ősz, és lassan itt a tél is, ami csak egy dolgot jelent: beköszöntött hivatalosan is a rétegezés szezonja.
A lap üzletfejlesztési vezetőjének és volt főszerkesztő-helyettesének távozásáról a Media1 először egy, az Index ügyeire közeli rálátással bíró olvasótól értesült, de ezt követően több forrásunk, majd végül maga az érintett is megerősítette a távozás tényét.
Az eddigi vezérigazgató-helyettes lép Szabó László helyére. Az új vezérigazgatónak néhány éve jelentős szerepe volt a Népszabadság bezárásakor.
Szabó László, a kormánypárti médiaholding vezetője gyógyszeripari tevékenységéhez köthető kinevezést kapott.
A Simicska-médiabirodalom egykori jogásza, aki október végén lemondott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács éléről, hogy azután az Állami Számvevőszék alelnökeként az eddigihez hasonló fizetésért, havi bruttó 4,2 millió forintért folytassa tovább állami karrierjét, jelentős, nettó 40,9 millió forint összeget kapott lemondását követően az NMHH-tól végkielégítés és kártalanítás címén. Karas a lemondásával hozzásegítette a Fideszt, hogy előreláthatólag 2030-ig hasonló kontrollt gyakorolhasson a magyar médiapiac felett, mint teszi ezt már 2010 óta.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.